Közélet

Ketten súlyosan megsérültek a bécsi hullámvasúton

Baleset történt a bécsi Prater vidámparkjának egyik hullámvasútján csütörtökön.

Egy 21 éves macedón alkalmazott nyolc métert zuhant a baleset következtében és súlyos fejsérülést szenvedett. A hullámvasút egyik utasát, egy 18 éves szlovák nőt többszörös csonttöréssel és szintén fejsérüléssel szállították kórházba. A nő egy turistacsoporttal járt a Praterben.

A munkás az üzemben lévő hullámvasúton végzett karbantartási feladatot egy daru platóján állva. A rendőrség feltételezése szerint az okozhatta a balesetet, hogy rosszul mérte fel a biztonságos távolságot és túl közel került a száguldó kocsikhoz.

A hullámvasúton, ahol a baleset történt, egy felső sínre erősítve közlekednek a kocsik és az utasok hason fekszenek bennük. Egy sorban négy “kabin” van. A balesetet szenvedett fiatal nő melletti kabin utasának már nem történt semmi baja.

Egy szemtanú arról számolt be, hogy egy csattanásra figyelt fel, majd odaszaladt a hullámvasúthoz és azt látta, hogy az egyik utas mozdulatlanul fekszik. A nő szomszédja, egy másik fiatal nő eközben segítségért kiabált.

A szemtanú elmondása szerint gyakran előfordult, hogy a szerkezeten dolgoztak, működés közben is. A hatóság közlése szerint lehetséges, hogy arra is kiterjed majd a vizsgálat, hogy szabályosan folytak-e a munkálatok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik