Ma a felvásárlások és a fúziók korát éljük a gyógyszeriparban. A nagyok – nem önzetlenül – egymás karjaiba futva próbálnak talpon maradni, illetve előrelépni. „Mielőtt bárki fejében megfogalmazódna, hogy a kicsiknek hamarosan befellegzik, hiszen a közeli jövőben fél-, vagy legfeljebb egy tucat társaság határozza majd meg a világ gyógyszerpiacát, a gondolatot és a mögötte húzódó félelmet gyorsan el kell hessegetni” – állítja Bogsch Erik, a Richter Gedeon Rt. vezérigazgatója. Ahhoz, hogy a Richter megőrizze függetlenségét és eredményes maradjon, évente legalább két-három új terméket kell piacra vinnie, ehhez pedig stratégiai szövetségesekre lesz szüksége. Bogsch a továbbiakban a kőbányai gyógyszergyárhoz hasonló méretű cégekkel közösen akarja folytatni a kutatásokat, a nagyobbaktól pedig licenceket venne, s profitálna marketingtudásukból, értékesítési hálózatukból. Erre a tapasztalatra szükség van azért is, mert minél előbb szeretné betölteni a regionális multi szerepét. Oroszországban már most is 8-10 százalékos a piaci részesedése, a térség többi részén azonban csak 1-3 százalékos. Bogsch Eriknek mindazonáltal nincsenek illúziói, elég csak a tavaly nyár végi orosz válságra gondolni. „Mégis itt a helyünk, az esélyünk arra, hogy sikeres, független cég lehessünk, de ezt egy folyamatosan növekvő európai uniós és egyesült államokbeli exporttal kell kiegészítenünk.”
- 23:16 Szoboszlai a meccs végi balhéról: Fociban benne van
- 20:51 A nap legfontosabb hírei – 2026. szeptember 25.
- 20:39 Kövesdi Veronika: A hitelesség zsarnoksága
- 20:35 Csoportos ételmérgezés történt Budapesten és környékén, több gyerek kórházba került
- 20:33 A Főváros felmondja a megállapodás a templom mellé Lidl-t tervező gazdagréti plébániával
- 20:21 Csak kapufáig jutott, balhés meccsen kapott ki Ukrajnától a magyar válogatott
- 19:58 Elárulta az MNB alelnöke, mikor lehet euró Magyarországon
- 19:18 Jobbszélső nélkül játszott, így is átgázolt ellenfelén a Veszprém a klubvébén
- 19:16 Nem azt mondjuk, hogy minden viharból van kiút, de...
- 19:09 A Mi Hazánk szerint bűncselekményt követett el egy tiszás képviselő, aki párttársa helyett szavazott, ezért le kell mondania
- 19:00 A sorkatonaság visszaállítása és a fegyverkezés ellen tiltakoznak Németország-szerte
- 18:04 Negyvenöt embert vettek őrizetbe egy kiterjedt pénzügyi botrány kapcsán Törökországban
- 18:03 Mely ügyekkel foghatóak a NER-esek?
- 18:01 Ökölvívó Eb: vérző orral lett meg a magyar arany, egy ezüst is jutott a zárónapra
- 17:46 Halálos autóbaleset Debrecen határában
- 10:32 Meghalt a Mankind néven alkotó DJ, Varga Ákos
- 19:09 A Mi Hazánk szerint bűncselekményt követett el egy tiszás képviselő, aki párttársa helyett szavazott, ezért le kell mondania
- 14:50 Molnár Áron Várkonyi Andreának: Imádom, hogy a pofátlanságot padlógázon nyomod. Olyan emberi
- 07:57 Csődeljárás Magyarország egyik legnagyobb NER-es építőipari cége ellen
- 14:27 Róna Péter: Nem vontam párhuzamot Magyar Péter és Orbán Viktor között
- 13:51 13 ezer kilométeres felhősáv tűnt fel az Atlanti-óceán felett
- 12:08 Sesztákot és Hankót is a legkockázatosabb személyek közé sorolta az Integritás Hatóság
- 20:35 Csoportos ételmérgezés történt Budapesten és környékén, több gyerek kórházba került
- 20:33 A Főváros felmondja a megállapodás a templom mellé Lidl-t tervező gazdagréti plébániával
- 17:10 Magyar Péter újra számon kérte a Legfőbb Ügyészségen az aranykonvoj-ügyet
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
