Közélet

Elfogták a harmadik bankrablót

A rendőrség vasárnap este elfogta a kispesti bankrablás harmadik gyanúsítottját.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Terrorelhárítási Központ munkatársai egy közös akcióban tegnap 19 óra körül elfogták a kispesti bankrablás harmadik elkövetőjét – erősítette meg a rendőrség. Az akcióról mára ígértek bővebb tájékoztatást.

A budapesti rendőrfőkapitány előzőleg bejelentette, hárman követték el a bankrablást, és hajtóvadászatot indítottak a még menekülő bűnöző kézre kerítésére. A pénteki tűzpárbajban lelőtt rabló egy 41 éves román állampolgár volt. Tóth Tamás szerint a tettesek összesen 2,8 millió forintot zsákmányoltak. Korábban ugyanők ugyanebből 9 millió forintot raboltak.

A távirati iroda által idézett Blikk.hu szerint ezt a bujkáló bűnöző elfogott társa vallotta be. A 32 éves férfi együttműködött a nyomozókkal, személyleírást adott a bűntársáról, a nevét is elárulta. A bűnözők a náluk lévő fegyvereket feltehetőleg a honvédségtől lopták. A Blikk.hu úgy tudja, hogy az elrabolt pénzt megtalálták a lelőtt román állampolgár holtteste mellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik