Az NBC amerikai televíziós csatorna bemutatta az első katasztrófafilmet mindarról, ami szilveszter éjjelén a világban bekövetkezhet. Az Y2K (Year 2 Thousand) című, nem egészen kétórás sci-fit éles bírálatok érték felelős személyiségek és magánemberek részéről, akik úgy vélik, hogy a film pánikot kelthet a lakosság körében. A film főhőse, a szövetségi kormány egy informatikai szakembere – aki két éven át készült a millenniumi változásokra – a kritikus időpontban látja, amint egy vadászgép lezuhan, hogy éjfélkor sötétségbe borul a párizsi Champs Elysées, és szembesül egy svéd atomerőmű személyzetének halálával. Neki azonban sikerül épségben lehozni a földre egy bajba került utasszállító repülőt, majd megmenti Seattle-t és egyben az Egyesült Államok nyugati felét azzal, hogy az utolsó másodpercben megakadályozza a fúziót egy nukleáris reaktorban. Az NBC a rémképek mellett ajánlotta nézőinek, hogy vegyenek magukhoz annyi pénzt, amennyire egy hosszú hétvégén szükségük lehet, s szerezzenek be zseblámpákat, fogamzásgátló tablettákat és ivóvizet. New Yorkban az Y2K programok több felelőse megerősítette, hogy megbízik az évek óta folyó előkészületek hatásosságában. „Abban a nagyon valószínűtlen esetben, ha mégis történik valami, készen állunk a beavatkozásra” – jelentette ki Jerry Hauer, aki New York polgármesteri hivatalában vezeti a válságstábot. „Az NBC szörfözött azon a paranoiahullámon, amely az ezredforduló kapcsán hatalmába kerítette Amerika egy részét” – hangoztatta több szakember. „Ez a műsor puszta fikció – védekezett Rosalyn Weinman, az NBC egyik vezető beosztású munkatársa a The New York Timesnek adott nyilatkozatában -, semmilyen formában sem akartunk hasonlítani a valósághoz”. –
- 00:00 A diabéteszes neuropátia alattomos betegség, de van ellene hatékony eszköz
- 23:02 A korábbi világbajnokot ripityára verték a darts-vb 2. fordulójában
- 22:05 Nicki Minaj: Mélységesen tisztelem, csodálom a sármos és elbűvölő Donald Trumpot
- 21:32 A nap legfontosabb hírei – 2025. 12. 21.
- 21:18 „Ez az ügy nem Bill Clintonról szól" – szóvivőjén keresztül reagált a volt elnök az Epstein-aktákban felbukkanó fotóira
- 20:54 Nyilatkozott a férfi, aki felkérdezte Orbánt arról, miért lopták el a gyerekek jövőjét
- 20:36 Majdnem leharapta a vőlegény rokonának ujját, öt év börtönt kapott az őrjöngő vőfély Oxfordban
- 20:02 Horthy távozása óta pusztuló részek is megújulnak a Gödöllői Királyi Kastély nagy rekonstrukciójában
- 19:55 Totális káoszra számít Budapesten a fuvarozók tüntetésének szervezője
- 19:22 Huszonhét tonna kokaint foglalt le a kolumbiai haditengerészet
- 18:51 Neki köszönhetjük a magyar narancsot és gyapotot
- 18:46 Magyar Péter: Lázár szlovákozása után Orbán román városnak nevezte Temesvárt
- 18:45 Tinilányokat gyanúsítanak a fővárosi szórakozóhelyi késelés ügyében
- 18:33 „Egy világ omlott össze bennem” – roma gyerekek örökbefogadása
- 18:11 Két autó ütközött, teljes útzár Füzesabonynál
- 17:01 „Legfeljebb majd élünk úgy, mint bárki más” – egy Izraelből huszonöt év után hazaköltöző férfi története
- 18:46 Magyar Péter: Lázár szlovákozása után Orbán román városnak nevezte Temesvárt
- 14:58 Oroszország Ukrajnát sem tudja meghódítani, nemhogy Európát – amerikai hírszerzési igazgató
- 15:45 Lázár az útdíjak emeléséről szóló megállapodásról: 3 millió ember nyugodt éjszakái múltak ezen
- 11:59 Lázár János: A demokratikus intézményrendszer nem képes kiszolgálni a választói igényeket
- 18:03 Eltűnt egy 30 éves nő Budapesten, a rendőrök a lakosság segítségét kérik a megtaláláshoz
- 18:45 Tinilányokat gyanúsítanak a fővárosi szórakozóhelyi késelés ügyében
- 17:27 Rekordszámú foglyot végeztek ki Szaúd-Arábiában
- 10:05 Magyarországra látogatott Orbán Ráhel
- 14:59 Hármas karambol, mentőhelikopter és útzár Herceghalomnál
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
