Közélet

Altatóval bódította el magát négy győri diák

Az iskolaigazgató szerint feltehetően a droghoz hasonló hatást akartak elérni a gyógyszerrel.

Csütörtökön a harmadik órát tartó tanár vette észre a 16-17 éves diákokon, hogy sápadtak és zavart a tekintetük. Az iskolaorvos is megvizsgálta őket ekkor derül ki, hogy mi történt. A szakiskolás fiúk a szünetben a mellékhelyiségben szedték be a tablettákat, azt azonban nem vallották be, hogy mennyit. Később a gyógyszeres dobozt is megtalálták náluk, amiből a maradékot eltüntették.

A pedagógusok azonnal mentőt hívtak és a tanulókat a győri megyei kórház gyermekpszichiátriai osztályára szállították. A diákok már jól vannak, infúziót kaptak, kettőt közülük már néhány óra után kiengedtek, két fiút azonban még pénteken is benntartanak megfigyelésre.

A Kossuth Lajos Ipari és Szakképző Iskola igazgatója szerint a fiatalok droghoz hasonló hatást akartak elérni a gyógyszerekkel. A diákok egyébként többszöri évismétlők, akikkel gyakran adódtak fegyelmi problémák. Azt nem tudni, hogy kitől szerezhették a gyógyszert, feltehetően egyikük szüleitől vihették el a kapszulákat.

Kaukerné Kovács Edit igazgató elmondta: osztályfőnöki órán beszélik majd meg a történteket, és nagyobb hangsúlyt fektetnek majd a hasonló esetek megelőzésére is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik