Belföld

Rogán: tavasszal csökkenjenek a víz- és szemétdíjak!

víz (víz)
víz (víz)

A Fidesz elnöksége azt javasolja, hogy tavasszal 10 százalékkal csökkenjen a víz, a csatorna és a szemétszállítás díja – közölte Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

A kormánypárt elnöksége arra kéri a Fidesz–KDNP parlamenti képviselőcsoportját, hogy a kedd este kezdődő, évadnyitó gyulai tanácskozásán tárgyalja meg ezt a kérdést – mondta a politikus. Hozzátette: minden bizonnyal vita lesz erről a frakcióülésen, hiszen a három említett közmű esetében vannak olyan önkormányzati tulajdonú szolgáltatók, amelyeknek erőteljesen csökkenhet majd a nyeresége.

“A Fidesz elnöksége azonban kitart a javaslata mellett”, és kéri a frakciószövetség támogatását, felhatalmazását, hogy a kormány február végén, március elején beterjeszthesse az Országgyűlésnek a szükséges jogszabály-módosításokat – nyomatékosította.

Emellett arra is felhatalmazást kérnek, hogy a kormány készítsen tanulmányokat arról, lehet-e folytatni az áram-, gáz- és távhőárcsökkentést a következő fűtési szezonban. Ennek mértékéről Rogán Antal egyelőre nem tudott beszámolni, de – mint fogalmazott – “nyilvánvaló, hogy nem apró, nem egy-, kétszázalékos mértékű csökkentésre gondolunk”.

A frakcióvezető tájékoztatott továbbá: a Fidesz kezdeményezi a fogyasztóvédelmi szabályok módosítását annak érdekében, hogy a fogyasztók érdekeit jobban védjék a sokszor monopolhelyzetben lévő szolgáltatókkal szemben. A parlament is ennek a törvényjavaslat-csomagnak a megtárgyalásával kezd majd tavaszi ülésszakán – tette hozzá.

Arra a felvetésre, hogy a víz- és a szemétszállítási – túlnyomórészt önkormányzati tulajdonú – szolgáltató cégek esetében elképzelhető-e majd valamilyen kompenzáció, Rogán Antal azt válaszolta: országszerte jelentősen eltérőek a viszonyok, de nem egy olyan szolgáltatót ismer, amelynél “a középszintű vezetők is meglehetősen nagy értékű szolgálati autóval tudják ellátni a feladataikat. Nem biztos, hogy erre a jövőben lehetőség lesz”. “Előbb csökkentsék a költségeiket” a cégek – jelentette ki az esetleges állami kompenzációval kapcsolatban.

A sajtótájékoztatón Németh Szilárd, a január 1-jétől hatályos tízszázalékos rezsicsökkentést ellenőrző fideszes munkacsoport vezetője bemutatta az új, a korábbinál egyszerűbb, átláthatóbb gáz- és villanyszámlaképet. Újdonság, hogy ezen a szolgáltatóknak be kell majd mutatniuk, mennyivel csökkent a fizetendő díj.

A kedden kezdődő háromnapos gyulai frakcióülésen tárgyalnak az alaptörvény módosításáról és a választási eljárási törvényt érintő kérdések lezárásáról is. Az utóbbival kapcsolatban Rogán Antal azt mondta, „a frakció előtt fekvő tervezetben se 2014-re, sem a későbbi időszakra nem szerepel a regisztráció bevezetése”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik