Belföld

Indul a katolikus párkereső

Azok regisztrálhatnak, akik az egyház tanítását is szem előtt tartják.

Társkereső indult a hithű katolikusoknak. A hívek megoszthatják egymással a hitüket, értékeiket, és megtalálhatják maguknak a megfelelő társat. Olyanoknak ajánlják a párKatt-ot, akiknek komoly céljaik vannak, és „a családalapítás nagy kalandját örömmel vállalják”, emellett pedig az egyház tanítását is szem előtt tartják – olvasható a honlapon.

Bíró László, a Magyar Katolikus Püspöki Kar püspöke szerint olyan világban élünk, amely látszólag nagyon sok lehetőséget kínál a találkozásra, valójában azonban nagyon keveset. „Elmegyünk egymás mellett úgy, hogy esély sincs valódi megismerésre” – írja a püspök a híveknek küldött üzenetében.

A püspök arra biztatja a szülőket is, hogy legyenek aktívabbak gyermekeik házastárskeresésének elősegítésében. Régen ezt maguktól megtették, nyíltan vagy burkoltan, de lehetőséget teremtettek arra, hogy a gyermekeik egymásra találhassanak.

A pápa lemondásától épp sokkos állapotban lévő katolikus egyház püspökének szavai gyógyírt hoznak mindazoknak, akik Istenben látják a megváltót, ezért változtatás nélkül közöljük:

„És hiszem, hogy egyházunknak, egyházi intézményeinknek és szervezeteinknek igen fontos feladata, hogy segítsen azoknak, akik jó szándékkal családalapításra gondolnak. Az egyház örül minden olyan találkozásnak, ami a jövőt hordozza és a legszebb ilyen egymásra találás az, amikor a családalapítás vágyával jön össze két ember. Ez a honlap, a párKatt.hu az ilyen találkozások fóruma. Sok ismerkedési lehetőség elveszett, és ha adódik helyettük más, azt érdemes kihasználni. Számos jó házassághoz asszisztáltam, ami úgy jött létre, hogy az interneten talált egymásra a jövendőbeli férj és feleség. Biztatom a fiatalokat, hogy merjenek álmodni. Álmodni nem ugyanazt jelenti, mint céltalanul álmodozni. Álmodni azt jelenti, hogy valaki hisz a saját jövőjében. Erre hívom a családra vágyókat, hogy bízzanak a jövőjükben, higgyék el, hogy szeretetre méltóak, és akkor lesz is erejük megvalósítani mindazt, amiben hisznek”.

Tartós kapcsolat

Perczel Forintos Dóra, a Semmelweis Egyetem Klinikai Pszichológia Tanszékének vezetője lapunknak elmondta, jó kezdeményezésnek tartja a társtaláló oldalt. „Alapvetően mindenki vágyik a tartós kapcsolatra és nincs kizárva, hogy az ideális párt az interneten találja meg valaki.” A klinikai szakpszichológus azt azonban elismeri, hogy többek nem jól használják a társkereső oldalakat, mert sok valótlan tulajdonságot állítanak magukról.

Perczel Forintos Dóra szerint a kiegyensúlyozottsághoz, a személyiségfejlődéshez mindenképpen fontos egy jó kapcsolat. Ahhoz, hogy ez fenn is maradjon, fenntartások nélkül kell elfogadni a másikat, vagyis a hibáival együtt. Hozzá is járnak párok, akiknél a legtöbbször az a probléma, hogy nem kommunikálnak egymással. „Azt hiszik, az a megfelelő hozzáállás, ha nem mondják meg egymásnak, akkor és abban a pillanatban azt, ami bántja őket, hanem inkább hallgatnak róla. Illetve a másik nagy hiba, hogy sémákat, sztereotípiákat találnak ki egymásra.”

Perczel szerint a serdülő fiataloknak szülőként úgy segíthetünk a legtöbbet, ha saját életünket zökkenőmentesen éljük, és jó mintával szolgálunk számukra, hiszen a gyerekek a szüleik cselekedeteiből tanulnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik