Belföld

A Vodafone-ra fájna az állam foga?

A magyar kormány érdeklődik a Vodafone hazai cége iránt – írja az origo.hu iparági forrásokra hivatkozva. A Vodafone Magyarország és a Miniszterelnökség cáfolja az értesüléseket.

A portál információi szerint már jó ideje napirenden van a Vodafone magyarországi üzletének megvétele. Ennek tovább növeli az esélyét az, hogy elbukni látszik az állami mobilcég.

A Vodafone egyik középvezetője szerint a cégen belül már kész tényként kezelik az egyeztetéseket, a vállalatnak beszállító egyik mobilcég vezetője is tisztában van az állami szándékkal, valamint nem cáfolta az információt a Vodafone napi ügyeire rálátó külső tanácsadó sem. A hetekben Magyarországon járt, és Orbán Viktorral is tárgyalt a Vodafone Csoport vezérigazgatója. Igaz, kettejük között lehetett persze bőven más is a téma.


Rogán Antal Vodafone-boltot nyit kerületében – Fotó: Neményi Márton

Az origo értesüléseit a Vodafone Magyarország légből kapott híresztelésnek minősítette, és nem kommentálta, a Miniszterelnökség pedig azt közölte, hogy a Vodafone megvétele “a miniszterelnöknek soha semmilyen tárgyalásán nem merült fel”.

Vodafone: hírlapi kacsa

Hírlapi kacsának minősítette Suba János, a Vodafone Magyarország kommunikációs igazgatója az MTI-nek a hírt, miszerint a magyar állam tárgyal a cég megvételéről. Suba János hangsúlyozta: a hírnek nincs semmilyen valóságtartalma.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik