Belföld

Tárgyalt a kormány a pedagógusokkal

iskolai tábla (tanár, )
iskolai tábla (tanár, )

A PSZ szeretné elérni, hogy a tanulók ugyanott tudják megkezdeni a következő tanévet, ahol most befejezik.

A pedagógusok hat reprezentatív szakszervezete közül öttel nem csak megállapodást írt alá a szaktárca az együttműködésről, hanem folyamatosan folynak a szakmai egyeztetések – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közoktatásért felelős helyettes államtitkára. (A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete nem írta alá a megállapodást, és márciusra országos, gördülő sztrájkot szervez.)

Glovizcki Zoltán elmondta, hogy olyan egyeztetések is folynak, amelyek témáiról a pedagógus szakszervezetekkel a kormány korábban megállapodott. „A közoktatási intézmények állami átvételének monitorozása már működik, a megyei fejlesztési tervek jogszabályba ágyazásáról éppen ezekben a percekben is tárgyalunk” – tette hozzá. A tárgyalások témái között megemlítette még a pedagógusok foglalkoztatását és az életpályamodell megszervezését, valamint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) működésének szabályozását.

„Nem formális beszélgetéssorozatról van szó, fontos értékes észrevételeket kapunk” – hangsúlyozta az Emmi helyettes államtitkára.

Szüdi János, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szakértője arról beszélt, többek között szeretnék elérni, hogy a tanulók ugyanott tudják megkezdeni a következő tanévet, ahol most befejezik. „Elvárás és igény, hogy a pedagógusok megfelelő díjazás és elismerés mellett léphessenek át az új foglalkoztatási rendszerbe” – hangsúlyozta a PSZ szakértője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik