Nem csak az évszám alapján volt páratlan az október 3-án zárult Automobil ’99 kiállítás. A két évvel ezelőtti rendezvénynél nagyobb, 32 ezer négyzetméteres – ebből 20 ezer négyzetméteren fedett – autóshow szakmai értelemben is „nagy” és jól szervezett volt. A sportautó-rajongók nemcsak a félig meddig már ismerős Audi TT Roadsterrel kerülhettek közvetlen kapcsolatba a Porsche Hungária egy egész pavilont betöltő márkadzsungelében, hanem a vadonatúj Porsche Boxster S-sel is. A VW látványos V12-es sportkocsija már nem nóvum, sokkal inkább az volt a „ráncfelvarráson” átesett Polo. A BMW nem csak az új csodafegyvert, a 3-as sorozatú Touringot tárta a nyilvánosság elé, hanem az autó és a motor keresztezésével készített szuperbiztonságos háromkerekűjét, továbbá az X5 jelű luxusterepjáróját is. A Mercedes gazdag sportautó-palettájával hódított, az Opel pedig vadonatúj Omegájával és Astra Coupéjával. A Ford bemutatta megfiatalított Fiestáját és a kozmetikázott Kát. Kí-váncsian szemlélték a látogatók a Peugeot csúcsmodelljét, a 607-st, a Toyota furmányos Yaris Versóját vagy a KIA-nak a luxus-egyterűek osztályában indított Carnivalját. A Suzuki standján egy 1300-as, a kétkerekű GSX 1300 R volt a legerősebb, amely 175 lóerejével akár háromszáz kilométer/órás tempóval repítheti utasát. –
- 16:15 Molnár Áron: Mága Zoltán Hankó Balázs támogatásával kért állami pénzt a Fidesz kampányára
- 16:07 Ezeket a fákat kerüljük a kertben: ha egyszer elültetjük, sosem szabadulunk tőlük
- 16:04 Drámaian nőtt a csoportos létszámleépítések száma 2026-ban
- 16:03 Rotterdamban kötött ki a hantavírusos hajó
- 15:50 Kizuhant a negyedikről és meghalt egy 17 éves lány
- 15:47 Aki szereti az NB I-et, az ennek a kiscsapatnak drukkol a vébén
- 15:29 Mága Zoltán elismerte, hogy diplomata-útlevéllel rendelkezik
- 15:20 Bocsánatot kér a Válasz azokért a NER-ben született cikkekért, ami alapján bárkit „igaztalan Fidesz-bosszú” ért
- 15:18 Döntött az ÁKK: lenyomják a legnépszerűbb állampapírok kamatait
- 15:18 A Széchényi Könyvtár munkatársa durva videót készített arról, hogy néznek ki a dolgozói terek egy sarokra a Karmelitától
- 15:16 Andrada: Szijjártó támogatását élvezte a szlovén akkufeldolgozó, végül a levegőszűrő berendezést sem fizette ki
- 15:10 Behajítottak tíz krumplit a budapesti börtön udvarára, tíz darab mini mobil volt bennük
- 15:01 Magyarországra is megérkeztek a Xiaomi új, megfizethetőbb robotporszívói
- 14:40 Klasszikussá vált fordulattal reagált Magyar Péter Havasi Bertalan feljelentésére
- 14:39 Mocsai Lajos az elbukott vb-selejtezős párharcról: A válogatott jövője kérdéseket vet fel
- 11:08 „Túl sok ment zsebre” – a fejlesztésekben úszó, ősjobboldali városnak is elege lett a Fideszből
- 09:43 Félmillió forintot nyúltak le egy magatehetetlen nőtől a sürgősségin
- 11:03 Végrehajtást rendeltek el Balásy Gyula állami milliárdokból dolgozó kommunikációs cégei ellen
- 06:06 Publicus: 20 százalék alatt a Fidesz
- 08:18 Krausz Ferenc levelet írt Magyar Péternek a 261 milliárdos szerződésbontás ügyében
- 05:30 Kvíz: mennyire mozogsz otthonosan az olasz konyhában?
- 13:28 Havasi Bertalan feljelentette Magyar Pétert
- 08:51 Török Gábor: Sulyok Tamás továbbra is félreérti szerepét
- 08:46 „Novák Előd rágózni meg menni nem tud egyszerre” – Majkát is felháborította a Mi Hazánk kivonulása
- 13:27 Időjárás: kérlelhetetlenül berobban a nyár
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
