Belföld

45 millióért írt Orbán a határon túlra

nemzeti-konzultáció (ingyenes, nemzeti konzultáció, )
nemzeti-konzultáció (ingyenes, nemzeti konzultáció, )

A jövőben rendszeresen küldenek majd tájékoztató leveleket.

Levelet írt a határon túl élő magyar állampolgároknak Orbán Viktor kormányfő, mert a kabinet őket is be akarja vonni a nemzeti konzultáció rendszerébe – mondta el Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton. A Miniszterelnökség összesen 160 ezer levelet postázott, a küldemények előállítása és kézbesítése pedig mintegy 45 millió forintba került.

A levélben – amelyet a Facebookon többen is megosztottak – Orbán Viktor Magyarország új állampolgárait köszönti. “Nagy elégtétel a magyarság számára, hogy az állampolgárság kiterjesztésével immár az anyaország polgárai lehetünk, bárhol is élünk a világban” – írta, hozzátéve, hogy mindez nemcsak elégtétel, hanem lehetőség is egyben. “Megszervezhetjük magunkat, újra együtt kormányozhatjuk Magyarországot, és mindannyian beleszólhatunk a nemzet jövőjébe” – fogalmazott.

Ehhez azonban – folytatta a kormányfő – “tudnunk kell egymásról”, és rendelkezni kell minden fontos, aktuális információval Magyarországról, ezért a kabinet úgy döntött: a jövőben rendszeresen tájékoztató levelet küld a határon túli magyar állampolgároknak, hogy bekapcsolódhassanak Magyarország sorsának alakításába.

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI érdeklődésére szombaton közölte: 160 ezer levelet küldtek ki, a küldemények előállításának és kézbesítésének költsége pedig 45,8 millió forint volt.
Hozzátette, a Miniszterelnökség a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény alapján járt el, illetve az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvénynek megfelelően – mint adatkezelő – megbízási szerződéseket kötött az adatfeldolgozásról a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalával (KEK KH), valamint a Magyar Posta Zrt.-vel.

A sajtófőnök megerősítette, hogy a kormány a jövőben is küld leveleket a határon túli magyaroknak, mert ők is részei a nemzeti együttműködés rendszerének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik