Belföld

Hiába költözött a Sirály, megint bezárták

költözik a sirály (költözés, sirály, )
költözik a sirály (költözés, sirály, )

A cink.hu információi szerint új helyén sem működhet zavartalanul a kultúrhelyszín.

Az új helyen, a Vas utcai Roham bár nevű szórakozóhelyen csütörtökön zárva találták az ajtót – írja a cink.hu. Bővebb információval Schönberger Ádám főszervező sem tudott szolgálni, úgy tűnik, hogy nem az önkormányzat, hanem a ház tulajdonosa záratta le az ingatlant.

A Király utcai Sirály épületét tavaly májusban lezárták arra hivatkozva, hogy az épület életveszélyes. A valódi okot inkább Tarlós István egy korábbi, 2011-es nyilatkozata fedi fel, amely szerint a helyet működtető vállalkozásnak hat éve nincs érvényes szerződése a Fővárosi Önkormányzattal.

Az ingatlant legutóbb március 22-én próbálta birtokba venni a Fővárosi Önkormányzat, ám ezt fiatalok egy csoportja megakadályozta. A klubhelyiség használatáról vita bontakozott ki a Marom Egyesület és a főváros között. Az önkormányzat és a „közösségi tér” képviselői április 3-án egyeztek meg az átadás menetéről. „Ma reggel egyeztettünk az önkormányzattal a kiköltözés körülményeiről, pénteken kell átadnunk a kulcsokat, április 30-ig kell kiköltöznünk!” – írták a Sirály Facebook-oldalán.

Április 28-án a Sirály támogatói vidám hangulatú menettel vették be magukat új otthonukba, a Vas utcában lévő RoHAM Barba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik