Mint korábban megírtuk, újabb két magyar kajakozónő hagyja el Magyarországot. Ciprusra költözik a világbajnoki bronzérmes Sarudi Alíz, és várhatóan Ausztriában folytatja a kilencszeres világbajnok Paksy Tímea is.
Az elmúlt héten Benedek Dalma is kikérte már a Magyar Kajak-kenu Szövetségtől az ehhez szükséges papírokat, és Janics Natasáról is úgy tudjuk, hazaköltözik. Ők így akár párosba is összeülhetnek szerb színekben. Ha ez megvalósul, világbajnoki aranyéremre esélyes egysége lesz déli szomszédunknak.
A Sport24 a hirtelen nagy exodus hátteréről kérdezte Ábrahám Attilát, a Magyar Kajak-kenu Szövetség főtitkárát.
Mi a megdöbbentő jelenség oka?
Ez a tendencia már a múltban is érzékelhető volt, és két oka van. Egyrészt az utóbbi évtizedben jelentősen megnőtt az olimpia presztízse, az érmesek jutalmazása nem csak Magyarországon, hanem olyan nemzeteknél is, amelyek eddig nem számítottak „sportnemzetnek”. Így egyesek azért választják ezt az utat, mert olyan erős a magyar kajak-kenu sport, hogy úgy érzik, Rióban sem lenne esélyük csapatba kerülésre, álmaik elérésére – Janics Natasa nyilván nem ez a kategória.
A pénz vagy a sportsiker? Az anyagi biztonság vagy az álom elérése dominálhat inkább mondjuk Benedek Dalma döntése mögött?
Nem lehet szétválasztani a kérdést, mert ok-okozati összefüggés van a kettő közt. A sportágunk rendelkezésére álló forrás arra elegendő, hogy a szövetség csak a szűk elitet tudja magas szinten kiszolgálni. Így csak a közvetlen elit, a bajnokok tudnak megfelelő körülmények között, megfelelő biztonságot nyújtó dotálással készülni. Aki nem jut ki világbajnokságra, olimpiára, annak nincsenek szponzorai, nem kap ösztöndíjat, jutalmat.
Mikor van a legnagyobb törés?
18 éves kor után a sportág elveszti versenyzői létszámának hatvan százalékát, ugyanis a fiatal tehetség döntéshelyzetbe kerül. Választania kell a tanulás, a munkavállalás és a pillanatnyi helyzetében nem biztos megélhetést biztosító álom, a pár év múlva esetleg sikeres sportkarrier között – és a szülő nem feltétlenül tudja az átmeneti időszakot előfinanszírozni.
Mi történhet, ha ez a folyamat felerősödik?
Komoly probléma ez a külföldre vándorlás, mert a sportágból pont az a réteg távozik – ismétlem, Janics nem ez a kategória –, akik nap mint nap együtt izzadnak, jobb eredményre sarkallják a legjobbakat, akik „hátán felkapaszkodnak”, felnőnek, kiválasztódnak az igazi klasszisok, mint Kovács Kati vagy Kozák Danuta. A közvetlen élvonal mögötti csapat, a magas szintű edzőpartnerek – akikből szintén egyszer bajnokok lehetnek – nélkül képtelenség megfelelően felkészülni.
Mi a megoldás?
Kiszámítható, tervezhető támogatási rendszerre lenne szükség, és nemcsak a sikerek fenntartásához elengedhetetlenül szükséges közvetlen élvonal mögötti versenyzők „tűzben tartása” vagy az edzőink megtartása érdekében. Ne feledjük, jelenleg is kiváló magyar edzők sora készíti fel a külföldieket ellenünk. Ugyanilyen fontos, ha nem fontosabb a sportág hátországának további szélesítése. És ez már túlmutat az élsporton, hiszen, ha csak a kajak-kenut nézzük, úgy a diáksportot, az egyetemi sportot a vízitúrákon, a rekreáción keresztül már most megmozgatja a sportág.
