Foci

Németh Krisztián újra hazai pályán

A Sport24 információi szerint a magyar válogatott támadó az idény végéig visszatér korábbi csapatához, az MTK-hoz.

Németh Krisztián a nyári átigazolási szezon utolsó napjáig az Olympiakosz Pireusz játékosa volt. Úgy tűnt, hogy a belga Standard Liége-nél folytatja kölcsönben, azonban hiába felelt meg minden kritériumnak, a két klub végül nem tudott megegyezni, kútba esett az átigazolás. A nyári piac bezárása előtt aztán szerződést bontott a Pireusszal, hogy szabadon igazolhatóként könyebben találjon magának csapatot.

Ahogy arról elsőként írtunk, Németh így Magyarországon, korábbi klubjánál, az MTK Budapestnél állt edzésbe, hogy formában maradjon. A Sport24 információ szerint elképzelhető, hogy a játékos és a klub egyezségre juthat, vagyis a fiatal focista az idény végéig a másodosztályba csúszó budapestieket erősítheti. Lehetséges, hogy a hétvégén, a Sopron elleni bajnokin már pályára is léphet régi-új csapatában.

Kérdésünkre Domonyai László, az MTK egyik tulajdonosa és klubigazgatója elmondta, „az nem titok, hogy két hónapja a csapatnál edz Németh Krisztián, de nem tudom megerősíteni a szerződtetését”.

MTK-ból az MTK-ba

A még mindig csak 22 esztendős Németh Krisztián Győrben látta meg a napvilágot, majd a labdarúgás alapjaival is a Rába-parton kezdett megismerkedni. 2005-ben aztán az MTK-hoz került, ahol 37 bajnokin lépett pályára, ezeken 14 találatot jegyzett, a kék-fehérek pedig a 2006-07-es szezonban az élvonal második helyén zártak a Debrecen mögött.

Egy emlékezetes Németh-mesterhármas a Vasas ellen:

Ezt követően az MTK és a Liverpool közti együttműködésnek köszönhetően Simon Andrással együtt a szigetországba költözött, ahol a tartalékcsapatban történő remeklést követően egy Villarreal elleni edzőmeccsen mutatkozott be a felnőttek közt. Németh a Rangers ellen is pályára lépett, félre is tették neki a 29-es dresszt a 2008-09-es szezonra az első együttesnél.

A Vörösök aztán kölcsönadták őt a Blackpoolnak, ám a magyar csatár az első meccsén arccsonttörést szenvedett, amit egy hónapos kihagyás követett, így visszatért a Liverpool-tarcsiba. A 2009-10-es idényt az AEK Athénnál töltötte kölcsönben, a görög fővárosban pedig három gólt is jegyzett, majd az Olympiakoszhoz szerződött. Pireuszban három meccset kapott, majd abban a Voloszban bizonyíthatott kölcsönben, amelyet a most zajló szezon elején kizártak a Super League-ből bunda miatt – ez a többi közt Szélesi Zoltán karrierjét is érzékenyen érintette. A Megyeri Balázst is foglalkoztató Olympiakosz és Németh végül augusztus 31-én bontott szerződést közös megegyezéssel, ám a hellén gárda a jövőben is rajta tartja a szemét Némón.

A korosztályos válogatottakban bizonyított (a többi közt U20-as bronzérem a világbajnokságon) csatár háromszor a felnőtt nemzeti tizenegyben is pályára lépett, a Németország és Luxembourg elleni barátságos meccsek mellett egy tétmérkőzésen is szóhoz jutott, Egervári Sándor a nemrég véget ért Eb-selejtezőben San Marino ellen kezdőként számolt vele.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik