Belföld

Keresik a köztünk élő hősöket

Ha önnek is van példaképe, hétköznapi hőse, akkor most jelölheti a Médiaunió Alapítvány idei kampányában.

A „Jó embert keresünk – Keressük Magyarország példaképeit” című kampány első szakaszában, szeptember végéig bárki jelölhet a saját környezetéből olyan hétköznapi embert, aki a nagyközönség előtt nem ismert, de tettei, életszemlélete, társadalmi és közösségi szerepvállalása példaértékű.

A hétköznapok cselekvő embereit keressük, akikben megvan a jóra való készség – hangsúlyozta Geszti Péter, az alapítvány elnökségi tagja kedden, a kampányt beharangozó sajtótájékoztatón. Geszti szerint hibát követünk el, ha hírességek közül választunk példaképet, ugyanis – mint fogalmazott – a celeblét sokszor teljesítmény nélküli sikerrel és hírnévvel jár együtt. Ez pedig azt az illúziót keltheti a fiatalabb generációban, hogy elég csupán bekerülniük egy valóságshow-ba, és máris híresek és gazdagok lesznek. Geszti úgy látja, egyáltalán nem létezik az a fajta csillogás, amit kifelé közvetít például a tévé vagy a bulvársajtó.

Kampány

A figyelemfelkeltést szolgáló kreatív anyagokban ismert emberek – mások mellett Szakcsi Lakatos Béla, Szily Nóra, Weisz Fanni, Hankiss Elemér és Novák Péter – mondják el gondolataikat saját példaképeikről, arról, hogy mit jelent példaképnek lenni, illetve milyen értékek jellemzik azokat, akikre felnézhetünk – tette hozzá Geszti.

Az idei téma fő üzenete, hogy ismerjük föl a körülöttünk élőkben – embertársainkban, szomszédainkban és ismerőseinkben – azt a pozitív kisugárzást, erőt, teljesítményt és sikert, melyre érdemes odafigyelni, esetleg saját életstratégiánkban is felhasználni – mondta Schmidt Mária, a Médiaunió Alapítvány kuratóriumi elnöke. Ebben a kampányban olyan embereket keresnek, akik a mindennapi életben sokszor észre sem veszik, hogy mekkora teljesítményt visznek véghez, mert természetesnek veszik.

Van példaképe?

Ha önnek is van példaképe, és szeretné, hogy mások is megismerjék, ide kattintva jelölheti. Volt, aki már élt a lehetőséggel. Dr. Eőry Ajándok háziorvost és természetgyógyászt azért jelölték, mert nem csak mint orvos, de mint lelki segítő is sokat tesz a szegény családokért. Emellett ajándékokat visz és kínai orvoslást is tanít.

Pályázat

Pályázni 2013. július 31-ig a www.joembertkeresunk.hu weboldalon lehet. Feltölthetők fotók és rövid videók is, amelyek bemutatják a jelöltet. A pályázaton példaképnek jelölhető bárki ma élő, 16 évesnél idősebb magyar állampolgár, vagy külhoni magyar magánszemély. A közönség is kiválaszthatja kedvencét, lájkolhatja a történeteket a pályázat Facebook-oldalán, ezzel inspirációt nyújtva a zsűrinek. A zsűri azonban önállóan dönt, nem köteles a közönség szavazatait figyelembe venni. A beérkező pályaművekből kiválasztják a legszebbeket, és ősszel be is mutatják azokat.

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik