Belföld

Utcára vonultak a „trafikkárosultak”

Trafikosok demonstrációja (trafiktörvény, trafikmutyi, )
Trafikosok demonstrációja (trafiktörvény, trafikmutyi, )

Trafikosok demonstráltak szerda este Budapesten. A mintegy kétszáz fős, a Facebookon szerveződő csoport tagjai a koncessziós pályázat eredményének megsemmisítését és „tisztességes feltételek mellett" új pályázati eljárás kiírását követelték.

A rendezvényt a Március 15. téren tartották a magukat trafikkárosultaknak nevezett, a pályázaton nem nyert trafikosok. A felszólalók szerint becsületes adófizető polgárként nem azt érdemelték, hogy most elveszítsék a munkájukat, a megélhetésüket, és azt kérték, tegyék lehetővé, hogy tisztességes munkájukat tovább végezhessék.

Azt gondolták, egészséges konkurenciaharcban dől majd el, kik nyernek a pályázaton, ám szerintük nem ezt történt. Többen is annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a napokban (a legalább húsz éve a területen dolgozók számára) kiírt kiegészítő pályázaton annyira lehetetlen feltételeket szabtak, hogy annak országos szinten csak néhányan tudnak megfelelni.

A téren több, a megélhetését féltő mozgássérült ember is megjelent, mások tiltakozó táblákat tartottak a kezükben. A rendezvényen, miközben a szónokok beszéltek, ismeretlenek jelentek meg, és a rögtönzött színpad mögött az alaptörvényt bíráló többméteres molinókat húztak ki. A szervezők a rendőrök segítségével elérték, hogy a csoport a „trafikkárosultak” demonstrációjától távolabb tiltakozzon, atrocitás nem történt.

Olvasói sztorik