Az 1992-ben alakult Quimby együttes Ékszerelmére című CD-je már kapható a boltokban, ám az igazi premier, az élő lemezbemutató november 27-én lesz a Royal Music Hallban. A csapat nem a mai marketing-szempontok szerint építi fel a számait, hanem az érzelmeiket, az ötleteiket osztják meg velünk. Nem szépen becsomagolt tömegcikket állítanak elő, ám a korábbi lemezekhez képest a teljes anyag mégis homogénebb, a rájuk olyannyira jellemző eklektika inkább csak a számokon belülre korlátozódik. Igazi koncept album, a szövegek áttetszők, szürrealisták. Nekivadult élni akarás és moralizálás éppúgy megtalálható bennük, mint a minden pillanatunkat átható vágyakozás. Ami számunkra, hallgatóknak fontos a Quimby-nyelvezetben, az az, hogy felül lehet emelkedni a mindennapokon, és vannak még élvezetes apró dolgok, amelyek szépek egy rohanó bolygón. –
- 19:56 Miért fizetünk olyan termékekért, amik még nem készültek el?
- 19:21 Toroczkai László is elmondta, milyen feltételekkel vesz részt a köztévés vitán
- 19:17 Majdnem az időutazó Arnold Schwarzeneggerrel indult újra A majmok bolygója
- 18:56 Keszthelyre költözött az ország egyetlen orsósmagnó múzeuma
- 18:50 KO a visszavágón, simán jutott ki a vb-re a kéziválogatott
- 18:39 Ligeti megragadta az utolsó esélyt, és kijutott az olimpiára
- 17:54 Másodszor is kifogta az emberméretű harcsát
- 17:54 Furcsa jószág a Sony gamereknek szánt fülhallgatója
- 17:45 Pályára szaladtak a drukkerek, 13 év után visszatér a Bundesligába a csapat
- 17:31 Leégett az egyik legnagyobb bevásárlóközpont Varsóban
- 17:04 „Próbálok felébredni” – élete legjobb teniszét Djokovicnak tartogatta
- 16:55 Bóka János: Az EU történetének talán legnagyobb kihívásaival szembesül
- 16:55 Kalapács, húsbárd, hányás, rúzs, leves, radír, vizelet: a képrombolók is igencsak kreatívak tudnak lenni
- 16:55 Szerelmi háromszögben élő orchidea nyílik a Tenkesen
- 16:51 Hatos lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 07:37 Meghalt a férfi, aki elsőként kapott genetikailag módosított disznóvesét
- 09:17 Egy geológus azt állítja, megfejtette a Mona Lisa rejtélyét
- 11:55 Lángszállítás, tevegelés és gyilkos árvíz a hét legizgalmasabb képein
- 15:59 Egy hatéves kislány megoldotta, amire 16 ló ereje sem volt elég
- 10:12 Ketyeg az óra a határon túli magyaroknak az EP-választás előtt
- 13:10 Bírálta az elnököt, élő adásban vették őrizetbe a tunéziai ügyvédet
- 12:16 Be kellett dobni a törölközőt, akkora verést mért ellenfelére az ukrán bokszklasszis
- 16:51 Hatos lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 08:46 „Kevés ország adott olimpiai bajnokokat Kínának” – Orbán Viktor a Liu testvérek országváltásáról
- 08:00 Komoly problémákat okoz az MVM egy szállodavezetőnek, miután fél éve nem küld neki gázszámlát
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!