Miről lehet egy adónyomozót felismerni? A közbeszerzési botrány óta ismeretes: Toyota Corollával közlekednek (az első ülések fűthetőek!). Tudvalévő az is, hogy egyenruhájuk nincs, van viszont szolgálati igazolványuk, amelyet mindenképpen be kell mutatniuk, amikor valaki ellen intézkednek. Átlagosan több mint két diplomájuk van, átlagéletkoruk 40-42 év, fizetésüket a köztisztviselői törvény szerint kapják. Az adónyomozók a büntetőeljárásról szóló törvény szerint végzik a hatáskörükbe utalt bűncselekmények megelőzését, felderítését, nyomozását, vagyis e tekintetben nem különböznek a többi nyomozóhatóságtól. Nincs eltérés abból a szempontból sem, hogy az adónyomozók is végezhetnek a Rendőrségi törvényben részletezett titkos információgyűjtést, amely különösen a fehérgalléros bűnözés elleni hatékonyabb fellépést segítheti. Így például megtehetik, hogy adónyomozói kilétük titkolása mellett gyűjtsenek információkat, vagy fedőokiratot állítsanak ki maguknak, de létrehozhatnak fedővállalkozásokat is, sőt bizonyos esetekben a bűncselekmény leleplezése érdekében még csapdát is állíthatnak. Így tehát elvileg az adónyomozók – fedőpapírokkal a zsebükben – elmehetnek más munkahelyre is dolgozni, s a cég papírjait áttanulmányozva “belülről” buktathatják meg a bűnözőket. Alakíthatnak adótanácsadó vagy könyvvizsgáló cégeket, vagy bármilyen egyéb tevékenységet is végezhetnek az általuk alapított cégek, ráadásul ehhez semmilyen engedélyre nincs szükségük. Bírói engedély kell viszont magánlakás titkos átkutatásához, az ott történtek rögzítéséhez, vagy levél, illetve egyéb postai küldemény átvizsgálásához, esetleg telefon lehallgatásához is. A titkos információgyűjtés Magyarországon még nem jellemző. Mint ahogy az sem jellemző, hogy kényszerítő eszközt – testi kényszert, vegyi vagy elektromos sokkoló eszközt, bilincset, vagy ezek hiányában más alkalmas eszközt – használjanak, azonban ritkán kell ilyenhez folyamodni. Az első három hónapban például mindössze háromszor került ilyenre sor, miután a gyanúsított ellenszegült a nyomozóknak. –
- 13:10 Még be se mutatták, de máris kiderült: Kevin Costner megkezdte a Horizont folytatásának forgatását
- 13:06 Elkezdődött a helikopter-szerencsétlenségben meghalt iráni elnök temetése
- 13:00 Légörvénybe került egy Boing 777-es, egy ember meghalt
- 12:54 Az RTL bejelentette, mely hírességek játszanak majd A Fort Boyardban
- 12:51 Az eddigi legintenzívebb zivataros idő jön
- 12:41 Megszűnt a HBO Max, mától kell váltani az utódjára, a Maxra
- 12:36 Magyarország nukleáris megállapodást kötött Japánnal
- 12:34 Előkerültek a száz éve született első Egri csillagok-film elveszettnek hitt részletei
- 12:29 Több száz túsz szabadult az iszlamisták karmai közül Nigériában
- 12:19 Sorbanállás: új időszámítás jön az egészségügyben júliustól
- 12:13 Lelőttek egy gólyát Hajdúnánáson, összefogással keresik a tetteseket
- 12:12 Erdogan: Az Eurovízió semlegesíti a nemeket, és veszélyezteti a hagyományos családokat
- 12:09 Kiderült, mikor láthatunk újra sarki fényt
- 11:59 Népvándorlássá változhat a Forma-1-es pilótapiac
- 11:56 Pásztor Anna elmondta, többször majdnem meghaltak a 2004-es Survivor forgatásán
- 12:09 Kiderült, mikor láthatunk újra sarki fényt
- 07:27 Media1: Németh Balázs vezetheti az MTVA választási vitaműsorát
- 07:42 Kucsera Gábor: A gyerekek előtt erősnek mutatom magam, de a fiam elől nem tudom elrejteni az érzéseimet
- 06:36 Karácsony Gergely magabiztos előnyét mérte a Publicus
- 07:13 Bella Hadid áttetsző ruhában tért vissza a vörös szőnyegre egy év után
- 11:37 Változnak a kerítés építésének szabályai, szigorít a hatóság
- 09:10 Ungváry Krisztián: Wass Albert nem létező háborús kitüntetéseket adományozott magának, és átírta a zsoldkönyvét
- 06:23 A napsütést zápor, zivatar válthatja délután
- 10:23 Hatósági vizsgálat indul a 677 millió forintból épült nógrádi bölcsőde ügyében
- 09:11 Villámcsapás miatt többen életveszélyesen megsérültek Drezdában
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!