Belföld

Rezesova-ügy: Rogán újra megszólalt

A Magyar Bírói Egyesület, a Kúria, és Hack Péter is kiakadt Rogán Antal Rezesovával kapcsolatos kijelentésein. A politikus csütörtökön azt írta a Facebookon: Magyarország szabad ország, ahol bárki kinyilváníthatja a véleményét.

A Fidesz frakcióvezetője megszólalásával Magyarországot a civilizálatlan országok körébe taszítja. Ami történt az a pártállami időket idézi, ezzel az ország az orosz tagköztársaságok irányába halad – ezekkel a meglehetősen kemény szavakkal bírálta Rogán Antal Rezesovával kapcsolatos kijelentéseit Hack Péter alkotmányjogász az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, miután a törvényszék megszüntette a halálos balesetet okozó szlovák milliomosnő házi őrizetét és ismét előzetes letartóztatásba helyezték, röviddel azután, hogy a frakcióvezető bírálta a házi őrizet luxuskörülményeit.

“Teljes abszurditás”

Rogán Antal a kérdéses videós felszólalásban egyebek mellett vizsgálatot kért az igazságügyminisztertől és az alkotmányügyi bizottság elnökétől, hogy indokolt volt-e a házi őrizet, Hack Péter szerint viszont ez teljes abszurditás, hiszen ilyen kérdést nem vizsgálhat se a miniszter, se a parlament. Ezt viszont Rogán Antalnak is tudnia kellett, így viszont az a kérdés, hogy miért kommunikált úgy, mintha egyébként kérhetne ilyet.

Hack hozzátette, amit Rogán Antal tett, az a teljes magyar bíróságot lehetetlen helyzetbe hozta. Nemcsak azt az árnyékot vetette a döntésre, hogy az politikai döntésre született, hanem az ügy további menetére is. Hiszen, ha másodfokon vagy a megismételt eljárásban a bíróság súlyosabb büntetést szab ki, akkor arra is azt gondolják majd, hogy politikai nyomásra született.

A bíró nem porondmester

Nemcsak Hack Péter bírálta a frakcióvezetőt, hanem Darák Péter, a Kúria elnöke is. Ő azt mondta, fel kell lépni minden olyan nyilatkozattal szemben, amely alkalmas arra, hogy az eljárások befolyásolásának látszatát keltse. Hozzátette, szükséges a szilárd bírói öntudat is, amely szolgál, de nem kiszolgál. Nem közömbös a bírósághoz forduló állampolgárok problémái iránt, de a befolyásolás látszatát is visszautasítja.

“A tárgyalás soha nem show-műsor, és a bíró nem porondmester” – tette hozzá Darák Péter.

Handó Tünde, Szájer József fideszes EP-képviselő felesége, egyben az Országos Bírósági Hivatal elnöke közölte, a harmadik hatalmi ágnak megfelelő ellensúlyt kell képeznie a törvényhozással és a végrehajtó hatalommal szemben, továbbá a bíráknak a tudás, a tisztesség és a pártatlanság mellett bátorsággal és méltósággal is kell rendelkezniük, hogy szembenézhessenek a munkájukat ért támadásokkal, méltatlan megjegyzésekkel.

A Magyar Bírói Egyesület közleményben ítélte el Rogán performanszát. Mint írták, a kormánypárt vezető politikusa 2013. december 3-án Facebook-oldalán közzétett és a médiában is nyilvánosságot kapott nyilatkozatában éles kritikával illetett egy folyamatban lévő ügyben – a kényszerintézkedés tárgyában – hozott nem jogerős bírósági döntést.

Ilyet nem lehet

“A megfogalmazott nyilatkozat alkalmas arra, hogy a folyamatban lévő eljárás befolyásolásának a látszatát keltse. A Magyar Bírói Egyesület, mint a bírák érdekképviseleti szerve – alapszabályának felhatalmazása alapján – köteles fellépni a bírák személyét, a bíróságok tekintélyét támadó megnyilvánulásokkal szemben” – közölték.

Az egyesület határozott álláspontja, hogy más hatalmi ágak képviselői nem fogalmazhatnak meg nem jogerős bírósági döntésekkel szemben elvárásokat. Magyarország Alaptörvénye C) cikkének (1) bekezdése rögzíti a hatalom megosztásának elvét, míg 26. cikkének (1) bekezdése deklarálja, hogy a bírák függetlenek, és csak a törvénynek vannak alárendelve, ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatók.

Köszönő kommentek Rogánnak

Eközben egyébként a Facebookon többen köszönetet mondtak Rogán Antalnak, hogy lépett az ügyben. A bejegyzéshez ilyen és ehhez hasonló kommentek érkeztek:

“Nagyon helyes. Remélem, hogy sikerül alkotmányos megoldást találni, és a brüsszeli megmondó emberek sem találnak hézagot a munkában.

“Nagyon helyes,jó hallani ,hogy felsőbb szinten is elitélik ezt a megoldást!!”

“Remélem igaz a hír a ma 18.30-as RTL híradóban elhangzottak megy vissza a retek. És ez mind önnek köszönhető.”

 

Rogán ismét megnyilvánult

Közben Rogán újra elővette a témát, a Facebookon ezt írta:

“Magyarországnak olyan országnak kell lennie, ahol senki sem részesülhet jobb elbánásban csak azért, mert sok pénze van. Magyarország egy szabad ország, ahol mindenkinek szabadon lehet bármiről véleménye, még a bíróságokról is. Nekem is, és Önöknek is. Az első Rezešová-ítélet után nem csak nekem, hanem nagyon sokaknak az volt az érzése, hogy azért részesült más elbánásban, mert a családja gazdag. Ez a valódi probléma, amivel szerintem a bírósági vezetőknek foglalkozniuk kellene.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik