A tervek szerint az idei esztendő második felében hitelkártyát bocsát ki a Magyar Cetelem Bank. Az itthon 1996-ban alapított, a fogyasztási hitelekre szakosodott hitelintézet ezzel is francia tulajdonosa, a Le Cetelem S. A. gyakorlatához igazodik – ahogyan teszi azt a fogyasztási hiteleknél is. A 74,6 százaléknyi részvényt kezében tartó külföldi bank Európa-szerte mindeddig már több mint 10 millió darab, Aurora névre hallgató hitelkártyát mondhat magáénak. A Magyar Cetelem a múlt év végéig egyébként több mint 25 ezer ügyfélnek folyósított fogyasztási hitelt. A bank jegyzett tőkéje 1,22 milliárd forint, saját tőkéje pedig elérte az 1,46 milliárdot. A pénzintézet 1998-at – az előzetes adatok szerint – 270 millió forintos veszteséggel zárta, mérlegfőösszege viszont megközelítette a 2,5 milliárd forintot. A részvénytársaság további tulajdonosai – egyformán 12,7-12,7 százalékos arányban – a Magyar Fejlesztési Bank, illetve a Konzumbank. Közülük az utóbbi kissé nehézkes privatizációja éppen mostanában zajlik.
- 18:02 A Real-meccs miatt halasztja NB I-es rangadóját a Fradi
- 18:01 A Tisza-elit dönti el, ki lesz az államfő?
- 17:51 Most négy autó hajtott egymásba az M0-son
- 17:49 Máris bejelentette Kapitány István a Paks II. új vezérigazgatója
- 17:30 Nem lesz pártszakadás a Fideszben Németh Zsolt szerint akkor sem, ha Orbán úgy dönt, maradnak az orosz vonalon
- 17:06 Spanyol kapitány: Elfogadhatatlan és tűrhetetlen volt az argentinok viselkedése
- 16:42 Országgyűlés Hivatala: Nem kötöttek megállapodást Divinyi Zsomborral és nem is nevezték ki
- 16:18 „Megöllek, így jár mindenki” – közölte a testvére fejét kaszával szétverő férfi
- 16:16 A jövő héten visszatér a forróság, újra a 40 fokot közelítjük majd
- 16:16 Közel 17 milliárdot kapott az előző kormánytól az NRÜ a háromnapos Atlétikai Világdöntő megrendezésére
- 16:10 Mégis nyomoz a rendőrség az utolsó Nemzeti Konzultáció miatt
- 15:46 Kapitány István: 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban a Suzuki
- 15:43 A francia kormány inkább elintézi, hogy hitelt kapjon a jobboldal a kampányra, csak ne avatkozzanak be kívülről
- 15:35 Kinevezték a Nemzeti Filmintézet új, ideiglenes döntőbizottságait
- 15:21 Bohár Dániel visszaszólt Majkának: Mi a frusztráció oka, Majesz? Nem kaptad meg a további milliárdjaidat?
- 09:00 Titokban levideózta, hogy szexuális aktust folytat kiskorú lánnyal, majd eldicsekedett a házibuliban készített felvétellel
- 13:40 Orbán Gáspár csádi szerepéről ír a Magyar Hang
- 12:55 Takarítónőnek utaztak ki Németországba, másnap reggeltől valóságos pokol lett az életük
- 05:45 A karakterek, akiket egy ország imádott: emlékszel még, kik keltették életre a magyar mozi legnagyobb alakjait?
- 15:21 Bohár Dániel visszaszólt Majkának: Mi a frusztráció oka, Majesz? Nem kaptad meg a további milliárdjaidat?
- 06:45 Török Gábor a Forsthoffer–Sulyok találkozóról
- 07:04 Nemrég menesztett rendvédelmi vezetők kaptak állami megbízásokat
- 06:00 A Fidesz-kormány bukása után is milliárdokat osztott ki Hankó Balázs, azonnali vizsgálat indul
- 12:22 Győrfi Pál: Szomorú vagyok, amiért így ért véget a pályafutásom
- 10:09 Hiába nyert a Fradi, nem érdekelte a holland újságírókat Borbély Balázs
