Az egészségügyi tárcánál szakértők bevonásával felülvizsgálják a gyógyszerek hatóanyag-tartalmát. Gógl Árpád szerint ugyanis az OEP jelenleg olyan gyógyszereket is támogat, amelyeknek jelentéktelen a hatásfoka. Ezt a miniszter és Mikó Tivadar közös tájékoztatóján is megerősítették, ahol beígérték, hogy az orvosok a jövőben csak olyan beavatkozást végezhetnek, s csak olyan gyógyszert írhatnak fel, amelynek hatásossága “tudományosan bizonyított”. Az ilyen terápiás módszerek és gyógyszerek felmérésében amerikai és brit kutatók is segítik majd magyar kollégáikat, akiknek feladata a szelekció lesz, azaz a támogatott gyógyszerek körének leszűkítése a legjobb hatásfokú szerekre. Ennek nyomán kérdéses, hány olcsóbb honi gyártmányú szer kerül majd le a gyógyszerlistáról; a főigazgató mindenesetre megígérte, hogy a döntéseket alapos összehasonlító vizsgálat fogja megelőzni.
- 21:08 Nemzeti Sport: engedély nélkül használta a Tisza Párt a Marco Rossival készített fotót
- 20:00 „Ez a gyűlölet és harag egyfajta kifejezése a nők iránt” – megmutatta magát a mesterséges intelligencia rémisztő arca Dél-Koreában
- 19:57 Egy amerikai nő pénzt rejteget idegeneknek a szupermarketben
- 19:56 Budapesten tüntettek a világhírű környezetvédő bebörtönzése ellen
- 19:33 Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 19:27 Deutsch Tamás: Magyar Péter az új Gyurcsány
- 19:25 Románveréssel készült a részben hazai rendezésű Eb-re a női kéziválogatott
- 19:01 Hogyan ásta el magát András herceg, amikor megpróbálta kimagyarázni a szexbotrányát?
- 18:54 Ez a szobanövények leggyakoribb betegsége
- 18:47 „Izraelnek joga van ahhoz, hogy megvédje magát” – reagált az amerikai kormány Naszrallah likvidálására
- 18:41 Pár héttel az esküvőjük előtt meghalt a vőlegénye, de így is elment a nászútjukra
- 18:15 Cole Palmer történelmet írt azzal, hogy négy gólt lőtt az első félidőben
- 18:06 Karácsony távozó kabinetfőnöke: Az elmúlt években voltak olyan kanyarok, amikbe néha én is beleszédültem
- 18:01 És Isten megteremté a nőt – 90 éves lett Brigitte Bardot
- 17:55 519 kilósra nőtt az ország legnagyobb töke
- 10:43 Izraeli légicsapásban meghalt a Hezbollah vezetője
- 10:40 „Nem hiába nincs senkid” – Mészáros Bendéék csúnyán összerúgták a port Béres Anett-tel az Ázsia Expresszben
- 14:54 Taxis büntetőfékezett, miután a forgalomtól elzárt területen előzött
- 12:34 Szörnyű titokra jöttek rá a szomszédok, akik egy nő eltűnése miatt aggódtak
- 06:05 Időjárás: térképen, milyen veszélyes fordulatot hoz a hétvége
- 07:43 Egy hatos csomag sörért és némi készpénzért adta volna el csecsemőjét egy arkansasi pár
- 16:58 45 évet töltött a halálsoron egy japán férfi, 88 éves korában a bíróság kimondta, koholt vádak alapján ítélték el
- 10:08 Tizenöt év után jött rá egy kaliforniai férfi, hogy ő fizeti a szomszédja villanyszámláját is
- 16:56 Születésnapi ünnepség miatt utazott Csehországba Orbán Viktor
- 09:54 Sajnálatos kapcsolódási pont van Maggie Smith és Michael Gambon halála között
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!