Belföld

250 ezer tagot számlál az új gigaszakszervezet

szakszervezet (szakszervezet)
szakszervezet (szakszervezet)

Óriás szakszervezeti tömörülés alakult a három legnagyobb szakszervezeti konföderáció egyesülésével. Állítják: nem támogatnak pártokat.

Magyar Szakszervezeti Szövetség néven alakul meg az Autonómok, az MSZOSZ és a SZEF közös szövetsége, amely körülbelül 250 ezer tagot tömörít majd.

A ’90-es évek óta folyamatosan és drasztikusan csökken a szakszervezetek tagjainak száma. 1995-ben még több mint másfél millió tag volt, ma már ennek csupán a harmada.

Tőlünk nyugatabbra sokkal nagyobb kultúrája van a szakszervezeti demonstrációknak. Nagyobb erejük és hatásuk van. Olaszországban, Franciaországban, vagy éppen Spanyolországban több tízezer embert tudnak utcára vinni az érdekképviseletek.

Magyarországon gyakorlatilag a taxisblokád óta, csak egy-két BKV-s és vasutassztrájknak volt hatása. A szakszervezetek szerint a sztrájktörvény szigorítása és az Országos Érdekegyeztető Tanács megszüntetése miatt ez nem is fog javulni.

Az MSZP korábban azt mondta szívesen kötnénk a választásokra szövetséget az új formációval, de ők – bár köztük van a történelmileg szocialista kötődésű MSZOSZ is – azt mondják, nem akarnak egy politikai erőt sem támogatni.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!
Olvasói sztorik