Május 19-én adják át a tavaly augusztusban leégett hűtőgépgyár helyén felépített új üzemet Jászberényben – jelentette be Takács János, az Electrolux Lehel Hűtőgépgyár Kft. vezérigazgatója. Az új termelőkapacitást saját erőből hozza létre a cég, s ezáltal az idei beruházások értéke meghaladja a 8,6 milliárd forintot. A leégett üzemcsarnok mellett a svéd multi magyarországi leányvállalata a logisztikai központ további fejlesztését tervezi, amelyen belül a készáruraktárt 5,5 ezer négyzetméterrel bővítik, 12 dokkos rakodót alakítanak ki, növelve a kapacitást és a szolgáltatás színvonalát. A kft. tavaly 53 milliárd forint árbevételt ért el, szemben az 1997. évi 47,5 milliárddal. A forgalomból az export 80 százalékot tett ki az elmúlt évben. Az Electrolux a Lehel 1991-es privatizációja óta 17 milliárd forintot költött itteni beruházásaira, s eddig 2 milliárd forintnyi osztalékot vett ki a magyar leányvállalatból. A társaság egyelőre nem tudott megállapodni az ÁPV Rt.-vel a privatizációkor kötött szerződésben rögzített környezetvédelmi tevékenység elszámolásáról.
- 21:57 Magyar Péter négy magyar titkosszolgálat vezetőjét is felmentette
- 21:55 Alanis Morissette-tel és Michael Bubléval sztárparádét hozott a kanadai vb-megnyitó
- 21:39 Hernádi Zsolthoz fordult Szentendre polgármestere az utcán heverő szemét miatt
- 21:29 Foci-vb: dróntámadással fenyegetőzik egy iráni hekkercsoport
- 21:27 Nem csak Farage esélyeit növelik az észak-írországi zavargások
- 20:47 A nap legfontosabb hírei – 2026. június 12.
- 20:31 Magyar Péter: A kárpátaljai magyarok jogainak biztosítása uniós elvárássá is vált
- 20:26 Marisol Olmedo kőművessegédből lett a paraguayi válogatott leglátványosabb szurkolója
- 20:17 Peller Anna: 21 éves koromig szűz voltam
- 19:50 Foci-vb: Kanada – Bosznia-Hercegovina 0-1 (élő)
- 19:43 HVG: Tömeges leépítés kezdődhet a fideszes médiában, a Magyar Nemzet hetilappá alakul
- 19:32 Itt a közmédia teljes átalakításáról szóló törvényjavaslat
- 18:56 Suttyóság felsőfokon: az olaszok távolmaradásán gúnyolódott a FIFA elnöke
- 18:50 Lezárják a temetőket Dunapatajon gyanús halálesetek miatt
- 18:28 Szentesi Éva: Hétfőn kezdődik a sugár
- 13:24 Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!
- 14:52 Halálos balesetsorozat az M1-esen: mindkét sofőr elaludhatott a volán mögött, a kisbusz vezetője kirepült az ütközéstől, életéért küzdenek
- 10:53 A KNYF közölte, nem azonosíthatóak azok a politikai vegzálás miatti öngyilkosságok, amikről Havasi Bertalan beszélt
- 16:44 Megtelt betűkkel a Vörösmarty tér: így néz ki eddig a 97. Ünnepi Könyvhét – galéria
- 15:09 Migrációs szakértő a 24.hu-nak: Újra kell majd nyitnunk a menekülttáborokat
- 12:16 Kocsis Máté bocsánatot kért Magyar Péter édesanyjától
- 12:49 Darázsfészekbe nyúlt Magyar Péter: háborog az agrárium a vendégmunkás-stop miatt
- 14:44 Videót tett közzé Velkey György László, amint ellenjegyzi a jogosulatlannak vélt diplomata-útlevelek visszavonását
- 18:50 Lezárják a temetőket Dunapatajon gyanús halálesetek miatt
- 07:07 Török Gábor: Sulyok Tamás most bizonyítja eddigi szereptévesztését
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
