Bölcskei Imre, a Közlekedési, Hírközlési és iVízügyi Minisztérium (KHVM) helyettes államtitkára arra számít, hogy május 7-én 6-8 társaság nyújt be pályázatot a kiírt DCS-tenderre. Eddig két cég jelezte, hogy indulni kíván a megmérettetésen: az angol Orange az amerikai Callahannel, illetve a francia Matel/CGSat a német Mannesmannal közösen. Az érdeklődőket elsősorban nem a koncessziós díj mértéke érdekelte, hanem a koncessziós társaság beindítását meghatározó egyéb feltételek tisztázása. Az új társaságban előírt 25 százalékos magyar részesedést az Antenna Hungária Rt. és a Magyar Posta Rt. készpénzzel váltja meg; erre a fedezet az utóbbi cégnél adott, míg az előbbi tőkeemeléséből fedezi a ráeső részt. E két cég rendelkezni fog egy szavazatelsőbbségi részvénnyel is, amely meghatározott kérdésekben vétójogot biztosít. Nem tisztázta a KHVM, hogy az új társaságot megalapítani szándékozók mikortól indíthatják el a közbeszerzési eljárást. A pályáztatás már június 28-án, a koncessziós megállapodás aláírásának tervezett időpontjában megkezdődhet. Az új cég a 900 megahertzes szolgáltatásához egyelőre csupán 1 megahertz sávszélességet tudnak biztosítani. A Matáv a használatában lévő sávért cserefrekvenciát kap, az erről szóló megállapodást még nem írták alá. A honvédelmi tárcával pedig a tárgyalások még nem jutottak olyan szintre, hogy az ideálisnak tartott 2,4 megahertzes sávszélesség biztosítható legyen.
- 13:29 Égszakadás-földindulás Rómában: Ranierit elküldte az olasz futballklub
- 13:13 Vadiúj közösségi alkalmazással állt elő a Meta
- 12:57 Török Gábor „Fidesz light-ot” lát, és elképzelhetőnek tartja, hogy gyakran cserélődnek majd a Tisza-kormány miniszterei
- 12:56 Elmaradt a győri közgyűlés feloszlatása, pedig akadt egy váratlan támogatója
- 12:52 Nem aggódna a Liverpool edzője, ha Pécsi Árminnak kellene védenie
- 12:50 Színházi romok alatt találták meg a görög istennőt
- 12:36 Eljárás indult a Szent Imre Kórház ellen: félrekezelhették egy idős nő infarktusát, aki végül meghalt
- 12:35 Róna Péter: Alkotmányt!
- 12:19 Antilopok Hatvanpusztán, magyar rodeó és kilónyi lecsót cipelő serpa – válogatás fotóriportereink díjazott képeiből
- 12:17 „Magamat is megleptem ezzel a döntésemmel” – ByeAlex elárulta, miért vállalta el újra az X-Faktort
- 12:11 Puzsér Róbert: Orbán Viktor lemondása sem segíthet már a Fideszen
- 12:08 Megerősítette az Alkotmánybíróság, hogy az egyik tagjuk lemondásra szólította fel Polt Pétert
- 12:05 Abszurd módon ferdíti el a Greenpeace gödi méréseit a Fidesz-propaganda
- 11:58 Miért tartott ilyen sokáig, amíg a futballban eljutottak oda, hogy nő is edzhet egy férficsapatot?
- 11:50 Elképesztő, mennyien követték a választási eredményeket – itt vannak a pontos számok
- 10:15 Felfedte kilétét Magyarország első LMBTQI-tévécsatornájának alapítója
- 05:00 Kvíz: értük rajonganak most a tinik – te felismered őket?
- 22:02 Közel kétmilliárdot vett ki Szijjártó felesége az elmúlt években a profitbajnok cégéből
- 21:05 Tóth Verát is felkérték propagandavideók gyártására, azt mondja, „baromi sok pénzt” fizettek volna neki érte
- 09:46 Esztergomi Bazilika plébánosa: Ha elengedjük a valóságot, az megbosszulja magát. A mostani választás fényes példával szolgál erre
- 05:30 Zidane fejelt, Armstrong doppingolt, Tyson harapott – kvíz a legsportszerűtlenebb sportolókról
- 11:05 „Évek óta először nincsenek oroszok a teremben” – jegyezte meg a lengyel miniszterelnök az uniós ülésről, amire Orbán már nem ment el
- 03:40 Ez az űrhajós előre látta saját halálát
- 04:40 Eltűnt kultúra tárgyaira bukkantak Nemesvámosnál
- 09:41 Megszerezték egy demens asszony 80 milliós házát, és még a bankba is becsalták kétszer
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
