Nem bírta a versenyt a Kiadói Lapterjesztő Kereskedelmi (KLK) Kft. az árus lapterjesztés privatizációján győztes Lapker Rt.-vel, ezért végelszámolással megszűnik. A KLK-t még 1995-ben, a postai lapterjesztés monopóliumának megtörésére alapította több kiadóvállalat. A társaságban tulajdonos kiadók többsége a hét regionális lapterjesztő részvénytársaság menedzsmentjéből álló Mahírker Kft.-vel szövetkezve indult a Magyar Posta által kiírt tavalyi tenderen, ám azon a Lapker Rt. győzött, amelyben mások mellett a francia Hachette Distribution Services és a Kiadói Vagyonkezelő Kft. tulajdonos. Ekkor ádáz harc kezdődött a két terjesztővállalat között (a Figyelő kiadója, a VNU Budapest Rt. mindkettőben tulajdonos), amelynek következtében a KLK gyors növekedésnek indult, ám eközben veszteségessé vált. Ennek fő oka, hogy miközben a 34-38 százalékos nagykereskedői jutalék változatlan maradt, az árusoknak ebből átadott hányad jelentősen emelkedett. Az eredményességet rontó küzdelem mindkét terjesztővállalat számára értelmetlenné vált, s a tulajdonosok tárgyalásokat kezdtek arról, hogy a pályázaton vesztes kiadóvállalatok is tulajdont szerezzenek a Lapker Rt.-ben (Figyelő, 1999/12. szám). A KLK tulajdonosai most úgy döntöttek, hogy végelszámolást indítanak be e cégnél. Ahhoz, hogy a Lapker Rt. átvehesse a KLK terjesztőhálózatát, a Gazdasági Versenyhivatal engedélyét kell kérni.
- 22:48 Európa Liga-elődöntőstől erősít Elek Gábor kézilabdacsapata
- 22:03 Molnár Áron Orbán döntéséről: Szembenézni nem mer a tettei következményeivel
- 21:43 A DVTK beugrós edzője azonnal nyert, 714 nap után védett az Újpest kapusa, kikapott a ZTE
- 21:37 A nap legfontosabb hírei - 2026. 04. 25.
- 21:28 Rengeteg kondenzcsík jelent meg Budapest felett, elmagyarázták, mi áll a jelenség mögött
- 21:17 Panyi: Orbán Viktor az Egyesült Államokba utazik a focivébére, Tiboczék már várják
- 21:12 Szenzációs lelet: a honfoglaló elit három tagját találták meg Akasztón
- 20:51 Egyetlen bombagól elég volt, újra élen áll az Arsenal
- 20:19 Magyar Péter felszólította a NAV-ot és a rendőrséget, tartóztassák le a NER-es oligarchákat, akik milliárdokat menekítenek külföldre
- 20:17 Freddie a választás után két héttel visszatérhetett a SzerencseSzombat műsorába
- 19:54 Vámos Petráék kiejtették a Fradit a Bajnokok Ligájából
- 19:38 Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 19:28 Zelenszkij Azerbajdzsánt nézte ki az oroszokkal folytatandó béketárgyalások helyszínének
- 19:07 Így állt bosszút Lamborghini a Ferrarin
- 19:01 Elefántnak való tortával ünnepelték az ötéves Samut a Budapesti Állatkertben
- 18:42 Lengyel Tamás Orbán bejelentésére: Mit bizonyít ez azon kívül, hogy hatalmas a hiúsága?
- 19:38 Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 09:14 24/7: Rendkívül gyanúsan szaporodnak a szakminiszterek
- 16:28 Beszaladtak a pályára ünnepelni a drukkerek, de egy perccel később elúszott a feljutásuk
- 15:56 Új ellenséget talált magának Trump: Isten földi helytartóját
- 15:41 Amint kiderült, hogy körözi a rendőrség, lemondott a Fidesz szegedi elnöke
- 09:45 Így szórta el a vagyonát Fekete Pákó: „Csak a buli és a haverok számítottak, nem tanultam meg kezelni a pénzt”
- 22:03 Molnár Áron Orbán döntéséről: Szembenézni nem mer a tettei következményeivel
- 10:34 Ötmilliárd forint kulturális támogatást szórtak ki az utolsó pillanatban, a függetlenek semmit, Tiborcz és Vidnyánszky körei milliókat kaptak
- 10:33 Hirdetésektől a lombszívó gépen át a frizbipályáig – közzétette kampányelszámolását a Kétfarkú Kutya Párt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
