Relációtól függően – az orosz válság miatt Európában rekedt húshegyek leépítése végett – kilónként 20-70 eurós exporttámogatással próbálja apasztani készleteit tavaly ősz óta az Európai Unió. Az integráción kívüli kisebb államok nem győzik a támogatási versenyt, így Magyarország sem, az országhatárokon belül rekedt áru pedig drasztikusan letörte a belső árakat. A vágósertés kilónkénti ára az előállítási költségeket sem fedezi. Április elsejével pedig lejárt a termékpálya első negyedéves szabályozása is, miközben a túlkínálat piaci káosszal, csődhullámmal fenyeget termelőket, feldolgozókat egyaránt. Torgyán József miniszter ezért 5 milliárd forintot csoportosított át az intervenciós beavatkozásokra, ezen belül a sertésintervencióra. Ebből április-májusban tovább csökkenti – kilónként átlagosan 20 forintra – a már az első negyedévben is fokozatosan, 45-ről 30 forintra alábbszálló termelői támogatást. A felvásárlónak legalább a minimumárat meg kell fizetnie a vágósertésért, máskülönben nem jár az exporttámogatás a feldolgozónak, az intervenciós szubvenció pedig a termelőnek.
Az Agrárrendtartási Tárcaközi Bizottság időközben már kétszeri nekifutással próbált megoldást találni a nagyüzeminél gyengébb minőségű háztáji sertések értékesítésére. A javaslatok között szerepelt, hogy a 150 forintos piaci árat 50 forintos költségtámogatással egészítsék ki a kistermelők számára, azonban e megoldás hátrányosan érintette volna a jó minőséget előállító termelőket és a fogyasztókat egyaránt.
Torgyán József a múlt héten azt is bejelentette, hogy kilónként 193 forintos legkisebb árat vezet be a vágósertésért. Az egyelőre csak a sajtóban megjelent ötletet lelkesen támogatják a termelők, akik feltételezik, hogy a legkisebb ár nyilván a minőségi osztályoknak megfelelően növekszik.
Eközben a kereskedők nagy véráldozatokkal próbálnak ringbe szállni az exportpiacokon. Nem könnyű a feladat, hiszen például a FÁK térségében a versenytársak által élvezett kilónkénti 70 eurós támogatásnál kevesebbel kell beérniük. A sertéshús támogatása áprilistól átlagosan 60 forintról 30-ra csökkent. Igaz, ahhoz a terméktanács a saját kasszájából – összesen 200 millió forint erejéig – kilónként további 100 forint szubvenciót ad.