Gazdaság

Békeharc

SZIGORÚBB SZANKCIÓK. Várhatóan e hét végén lépnek életbe az Európai Unió múlt héten Jugoszlávia ellen meghozott szankciói. Ennek részeként az unió teljes olajembargót vezet be, amihez előreláthatólag Magyarország is csatlakozik. A múlt héten honi illetékesek gyakorlatilag elismerték, hogy nyersolaj a légi háború első napjaiban Magyarországon keresztül is eljutott Jugoszláviába.

A HÁBORÚ SEM AKADÁLY. A Nemzetközi Valutaalap tavaszi konferenciáján Washingtonban tartózkodó Surányi György jegybankelnök hétfőn úgy nyilatkozott, hogy a magyar GDP a koszovói válság ellenére is bővülhet a tervezett 4-5 százalékkal. Járai Zsigmond pénzügyminiszter a múlt héten még annak a véleményének adott hangot, hogy a háború miatt esetleg nem sikerül elérni ezt a célt.

TÖBB AZ ÁLLÁSTALAN. Az idei első negyedév átlagában a munkanélküliségi ráta – a Központi Statisztikai Hivatal által alkalmazott számítási metódus alapján – 7,4 százalékon állt, 1,3 százalékponttal alacsonyabban, mint a tavalyi azonos időszakban. A mutató ezzel együtt az 1998-as utolsó negyedévhez képest enyhén emelkedett (lásd a grafikont).

MEGÚJÍTOTT ELLENŐRZÉS. Kormányzati Ellenőrzési Hivatalra változott szerdai hatállyal a Kormányzati Ellenőrzési Iroda neve; ezzel együtt feladat- és hatáskörét is módosították. Egy új rendelet a korábbinál részletesebben szabályozza a szervezet feladatkörét. A hivatal ellenőrizheti, hogy a közalapítványok, a megyei és regionális területfejlesztési tanácsok és a társadalmi szervezetek – a pártok kivételével – miként használják fel a költségvetésből származó pénzeket, s megvizsgálhatja az állami felügyeleti szervek ellenőrzési rendszerét is.

UNIÓS KÉSZÜLŐDÉS. Jóllehet, reálisan csak 2003 után kerülhet sor Magyarország európai uniós felvételére, a budapesti kormány állásfoglalása szerint a hazai gazdaságpolitikának úgy kell készülnie, mintha a 2002. évi belépési cél megvalósítható lenne. A KSH Gazdaságelemző és Informatikai Intézete, az Ecostat legfrissebb elemzése szerint az első körös bekerülésre igen nagy az esély, ugyanakkor sokakban túlzott várakozás él a tagságból fakadó gazdasági előnyöket illetően. Az Ecostat szerint egyértelmű, hogy a belépni szándékozók számára nem születik a háború utáni Marshall-tervhez hasonló segélyprogram, s így a felvételi követelmények teljesítésében elsősorban a saját erejükre kell támaszkodniuk.

MÉRSÉKELT OPTIMIZMUS. Márciusban kissé emelkedett a GKI Gazdaságkutató Rt. konjunktúra indexe februárhoz képest, de még így is az egyébként nagyon alacsony januári szint alatt maradt. Némileg javult az üzleti bizalmi index is, ám a lakossági indikátor – két hónapi, átmenetinek bizonyult emelkedés után – folytatta az immár nyár vége óta tartó esését.

BIZTOSÍTÓK AZ EGÉSZSÉGÜGYÉRT. A biztosítók célja az, hogy Magyarországon liberalizált, stabil, átlátható és unió-konform egészségügyi ellátó és finanszírozó rendszer alakuljon ki; ezt Csurgó Ottó, a Magyar Biztosítók Szövetsége elnöke fejtette ki a szervezet hétfői budapesti konferenciáján. Szerinte a honi biztosítók többsége jelentős nemzetközi háttérrel rendelkezik, s így az egészségügyi ellátási rendszer megújításakor fel tudja használni a külföldi tapasztalatokat – ezzel is segítve a kormány küszöbön álló reformját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik