Belföld

Ő vitte el a lottómilliárdot

húszezer forint (pénz, húszezer forint, )
húszezer forint (pénz, húszezer forint, )

Mezőberényi a lottónyertes.

Az év első heti húzása telitalálatost eredményezett, elvitték ugyanis a 1,4 milliárdos lottóötöst. Amikor a Szerencsejáték Zrt. közzétette a hivatalos nyereményjegyzéket, kiderült, hogy a szálak a Békéscsabától közel 20 kilométerre fekvő Mezőberénybe, pontosabban a Fortuna téren található Fortunaház lottózóba vezetnek – írja a Fortunaweb.

Az elmúlt évtizedben kétszer is a Békés megyeiekre kacsintott a nagy szerencse. Tíz éve egy 525 milliós ötöst nyertek a viharsarkiak, 2005 júniusában pedig egy Battonyán feladott szelvénnyel vitték el az ötös lottó 2,3 milliárdját.

Mezőberényben egyébként már a hét közepe óta tudnak arról az emberek, hogy náluk nyerték az 1,4 milliárdot. A szelvényt egyébként az év első péntekén küldték játékba. A városban három verzió kelt szárnyra. Az egyik szerint egy fiatalember nyerte meg az ötöst, egy másik alapján egy értelmiségi úr a nagy szerencsés, de arról is beszélnek, hogy egy társaság osztozik rajta.

A Fortunaweb azonban azon a véleményen van, hogy inkább a „magányos” verzió a valószínűbb, mert a társaságok nyerési esélyük megnövelése érdekében általában kombinációban játszanak, márpedig a nyereményjegyzékben a négyesek között azon a héten nem találtak olyan szelvényt, amelyet szintén Mezőberényben küldtek volna játékba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik