Belföld

Beperelte egy diák az ELTE-t

elte ájk (elte ájk)
elte ájk (elte ájk)

A hallgató azt szerette volna megtudni, ki részesül a hallgatói önkormányzat havi csaknem 800 ezer forintos jutalomkeretéből. Érdemi választ azonban nem kapott – írja a Magyar Nemzet.

A tanuló azért indított pert az Eötvös Loránd Tudományegyetem ellen, mert az intézmény vezetősége nem reagált érdemben a közérdekű adatigénylésre. Ebben a diák azt szerette volna megtudni: ki kap abból a 771 782 forintos jutalomkeretből, amelyet az egyetem hallgatói önkormányzata havonta oszt ki elnökének döntése alapján. A keresetet azonban a Pesti Központi Kerületi Bíróság elutasította. A lap úgy tudja, egyebek között azért, mert a keresetlevél hiányos volt: a felperes nem fogalmazta meg egyértelműen, milyen közérdekű adatot kér, illetve bizonyítékokat sem csatolt a kérelemhez.

Az egyetemet előzőleg a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) is felszólította az adatok kiadására. A hatóság szerint a hallgatói önkormányzat költségvetése, zárszámadása, valamit a kifizetések összege közérdekű adatnak minősül, így hiánytalanul az adatigénylő rendelkezésére kellett volna bocsátani.

Rónay Zoltán, az ELTE főtitkára a Magyar Nemzetnek úgy érvelt, hogy a NAIH felszólítása téves jogértelmezésen alapul, és törvénysértést még a hatóság felszólítására sem kívántak elkövetni. Mivel a személyes adatok megóvása törvényi kötelezettségük, törvénysértés nélkül nem volna módjuk az adatkérés teljesítésére – közölte. Hozzátette: mindazokat az adatokat továbbították a kérelmezőnek, amelyek a személyes adatok sérelme nélkül kiadhatók voltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik