Belföld

Nem maradnak tévé nélkül a szegények

tévénéző (tévénéző)
tévénéző (tévénéző)

Támogatást kapnak a rászorulók a digitális átálláshoz. Akit nem kerestek fel, telefonon kérhet tájékoztatást.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) vezetője elmondta, hogy az analóg földfelszíni tévéadás júliusi lekapcsolásában érintett, az ország középső területén fekvő 14 megye lakói közül több mint 220 ezer, rászorulónak vélt háztartást kerestek fel az igények felmérése érdekében. Közülük több mint 54 ezer család igényelt támogatást.

A hatóság megkezdte és a jövő hónap végéig be is fejezi az eszközök beszerelését ezekbe az otthonokba, már több mint 13 ezer családhoz beszerelték a szükséges set-top-boxokat (jelátalakító készülékeket) – tette hozzá.

A tájékoztatón elhangzott, hogy az egész ország területéről a digitális átállás második üteméig, vagyis október végéig összesen 100 ezer igénylésre számít a hatóság, az ehhez szükséges, háztartásonkénti 20-25 ezer forintos forrás pedig rendelkezésre áll. Eddig mintegy 1,6 milliárd forintot fordítottak erre a célra.

A főigazgató a digitális adások előnyeiről szólva elmondta: az jobb kép- és hangminőséget biztosít, hét csatorna ingyenesen elérhető általa, és olyan funkciókat is nyújt, mint a gyermekzár, az elektronikus műsorújság vagy az eredeti nyelven történő tévézés lehetősége.

Karl Károly hírközlés-felügyeleti osztályvezető hangsúlyozta: a hatóság minden olyan családot támogatni kíván, aki önerőből nem képes megoldani a digitális átállást. A rászorulók körét – akiknek biztosítják az igénylés lehetőségét – szociális alapon határozzák meg, ebben az önkormányzatok vagy például a nyugdíjbiztosító volt az NMHH segítségére.

Az első ütemben érintett 14 megyéből érkező 54 ezer igénylés 94 százalékában kiegészítő eszközre volt szükségük az embereknek, míg 6 százalékban az előfizetési költségeikhez kértek segítséget.

Hangsúlyozta ugyanakkor: akiket nem ér el a hatóság, azoknak maguknak kell gondoskodniuk a digitális vételről. Az országban 500 ezer olyan háztartás van, ahol kizárólag analóg, földfelszíni vétellel tévéznek.

Vári Péter műszaki főigazgató-helyettes azt mondta: a digitális sugárzás már az egész országban működik 98 százalékos lefedettséggel, vagyis az átállással nem kell megvárni a kijelölt időpontokat.

Tudatta azt is: a digitalisatallas.hu honlapon vagy a 06/80/383-940-es, ingyenesen hívható számon munkanapokon reggel 8 és este 8 óra között kaphatnak segítséget az érintettek, akár technikai kérdésekben is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik