A Raiffeisen Unicbank (RUB) idei első negyedévét – 176,7 milliárdos mérlegfőösszeg mellett – közel 2,1 milliárd forintos adózás és céltartalékképzés előtti eredménnyel zárta. Ügyfélhiteleinek állománya 1998. március 31-én meghaladta a 123 milliárdot, ügyfélbetétei pedig megközelítették a 108 milliárd forintot. A RUB az esztendő első három hónapjában több mint 2,4 milliárdos nettó kamatbevételt mondhatott magáénak, miközben üzemi költségei 958 millió forintra rúgtak. A negyedéves számok év végére alapot adnak a tervezett 8 milliárd forint feletti adózás előtti eredményre. A bank – tavalyi adatai szerint – 3 százalékkal részesedik a hitelintézeti szektor összesített mérlegfőösszegből, s ezzel gyakorlatilag belépett a nagybanki kategóriába. A RUB a vállalati hitelek piacának 6, az önkormányzati kihelyezéseknek pedig közel 10 százalékát birtokolja.
- 17:11 Magyar Péter: A Duna medrének természetes mélyülése miatt a szakemberek feltöltik az érintett részeket Paksnál
- 16:42 Otthagyja a Centrál Színházat Szabó Kimmel Tamás
- 16:38 Magyarország ismét leszavazta az új tárgyalási klaszterek megnyitását Ukrajnával
- 16:16 Ámokfutásnak minősítette a svájci rendőrség a vasárnapi lövöldözést
- 15:58 Nyolc év után véget ér Borbás Marcsi köztévés műsora
- 15:57 A Premier League csapatai többet költöttek átigazolásokra, mint a többi topliga együttvéve
- 15:23 Kiss Ambrus a MOHU javaslatáról: Az utalványok eladásával egy másodlagos piac jönne létre
- 15:21 Évekig tarthat a helyreállítás, több mint 1000 halottja van a nepáli katasztrófának
- 15:19 Réz Anna: Szükségünk van egyáltalán az elnöki kegyelemre?
- 15:14 Grandevú Családi Nap 2026 – Egy nap, ahol az autók, a zene és a családi élmények találkoznak
- 15:09 Októberben jelenik meg Nádas Péter új kötete
- 14:59 Azbesztszennyezés: Nagykanizsán összekeverték a mintákat a laborban
- 14:47 Hátba rúgtak és vízelvezető csatornába löktek egy 14 éves fiút, mert tolvajnak hitték
- 14:39 Von der Leyen: A lipcsei orosz drón újabb eszkaláció
- 14:31 Gyanús autó keltett riadalmat Balatonfűzfőn, aztán kiderült, hogy csak egy házaspár nosztalgiázott a városban
- 11:03 Tarjányi Péter: Ennyi pénzből nem lesz vagyonvisszaszerzés
- 07:29 Ruff Bálint: Az ügynökaktákon túl milliárdos kutatások és Lázár János utazásai is nyilvánosságra kerülnek
- 10:13 Kivontak a forgalomból egy vényköteles gyógyszert
- 11:06 HVG: Elhagyhatja az országot Guller Zoltán, a NER „jolly joker menedzsere”
- 07:57 Ma éjszaka szabad szemmel is látható lesz ez a különleges égi jelenség
- 09:23 Hatósági bejelentést tesz a kormány a Gondosóra-ügyben
- 13:11 Pályázott, de nem került be a Corvinusról kirúgott Ádám Zoltán az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumába
- 07:30 Az Almássy tértől a Golgota utcáig: felismered a hazai underground legendás helyeit?
- 08:56 Robbanás történt Augsburg főpályaudvaránál
- 13:57 Majka a Szijjártó-fotóról: Ő osztotta meg, én sosem tettem ki sehova
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
