A Pénzintézeti Központ (PK) Bank igazgatóságának leváltását kezdeményezi az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet (ÁPTF), mivel a május végén kirendelt felügyeleti biztosok további kockázatokra bukkantak a hitelintézet könyveiben. A bank felfüggesztett vezérigazgatója, Pusztai Viktor nem várta meg menesztését, a múlt hét pénteken önként lemondott posztjáról. Döntését ugyan nem indokolta a felügyeleti biztosoknak, ám az összefüggésbe hozható a közvetett tulajdonos Postabank menedzsmentjének felfüggesztésével és felügyeleti irányítás alá vonásával (erről lásd cikkünket a 10. oldalon). A felügyelet a PK-val kapcsolatban mindenképpen lépéskényszerben volt, miután a biztosok kinevezése július 31-én lejárt. Így viszont – a nem várt nagyságú kockázatok feltárása nyomán – megbízatásukat október 31-ig meghosszabbították. Most már csak az a kérdés, mi a terve az államnak ezzel a hitelintézettel, hiszen az nem kétséges: a Postabank nyújtotta tőkeháttérrel a PK-t tavaly novemberben „privatizáló” cégek további részvényesi szerepe nehezen képzelhető el. Emellett az sem világos, mi lesz a PK-val tavaly márciusban összeboronált Polgári Bankkal, ahol a veszteségek rendezése a tulajdonos feladata lenne. A válaszok akár már a felügyelet kezdeményezésére hamarosan összeülő rendkívüli közgyűlésen megszülethetnek.
- 10:31 Magyar Péter: Orbán Gáspár a magyar politikai-gazdasági elit előtt arról beszélt, mik a tervei az oktatással, honvédelemmel, magyar futballal kapcsolatban
- 10:08 Fának csapódott egy autó, hárman meghaltak a Kiskunfélegyháza közelében történt balesetben
- 10:05 Érezte a horgász, hogy különleges hal akadt a horogra, de az igazi meglepetés csak ezután jött
- 10:01 Szigorítanának a nyelvészek a családnév-változtatásoknál
- 09:50 444: MP-s információkat küldtek egymásnak az Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársai
- 09:45 Udvaros Dorottya: Feldúl az a vizuális mérgezés, amit a Fidesz a plakátjaival művel
- 09:36 Ezer vágás és két halott lány Ukrajnában, tomboló örkényuralom Magyarországon
- 09:30 „Most is csodálattal nézlek” – Gáspár Bea üzent a rákbeteg Rubint Rékának
- 08:54 Kele János: A csehek és a bosnyákok kijutottak a vébére, mi megint nem. Miért?
- 08:40 Lengyel Tamás: A közéletből el kéne tűnnie az olyan uszító embereknek, mint Kövér László, Kocsis Máté, Orbán Viktor vagy Németh Balázs
- 08:24 Várkonyi Zoltán dublőreként hatalmasat bukott a lovával egy filmforgatáson, de így is magyar öttusa legendája lett
- 08:19 Ezért élesztették fel az olimpiát
- 08:16 Visszalépett Kunhalmi Ágnes
- 08:06 „Azt hitték, kivégzik őket” – egy hozzá szerződött előadó tartotta fogva Gucci Mane amerikai rappert és társait
- 07:22 Heti Hetes: még egy női szereplőt bejelentettek
- 21:26 Hamburgert, szalonnát, vajat etet a gyerekeivel, hogy felkészüljenek a világháborúra
- 22:06 Több száz gyanús regisztráció a roma nemzetiségi választói névjegyzékben
- 08:40 Lengyel Tamás: A közéletből el kéne tűnnie az olyan uszító embereknek, mint Kövér László, Kocsis Máté, Orbán Viktor vagy Németh Balázs
- 18:32 37. alkalommal feszítették keresztre, de korbácsolást idén már nem kért
- 20:17 Nem a saját, hanem egy AI-fotóval kampányolt – de állítja, ő van rajta
- 09:30 „Most is csodálattal nézlek” – Gáspár Bea üzent a rákbeteg Rubint Rékának
- 20:00 „Az biztos, hogy nem együtt megyünk szavazni” – politikai viták sújtotta családokkal beszéltünk
- 09:50 444: MP-s információkat küldtek egymásnak az Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársai
- 06:31 Húsvétig melegszik az idő, hétfőn viszont hidegfront érkezik
- 08:54 Kele János: A csehek és a bosnyákok kijutottak a vébére, mi megint nem. Miért?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
