Belföld

Gyáva népnek nincs hazája címen tüntettek

dk (dk)
dk (dk)

Több százan vettek részt kedd este tucatnyi civil szervezet, illetve két ellenzéki párt, az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) által szervezett demonstráción a budapesti Vértanúk terén.

A több mint két órán át tartó megmozduláson csaknem egy tucat szónok mondott beszédet. A demonstráció részvevői közül legtöbben a DK, a Szolidaritás, valamint “Munkát, kenyeret!” feliratú zászlókat tartva hallgatták a felszólalókat.

Fotók: Berecz Valter

Szanyi Tibor szocialista politikus beszédében hangsúlyozta: a jelenlegi helyzetben az összefogás és az Orbán-kormány leváltása az első, és csak ezután következhet a demokratikus pártok versenye. “Ráérünk versenyezni 2018-ban” – fogalmazott az MSZP-s országgyűlési képviselő.

Varju László, a DK politikusa, független parlamenti képviselő azt emelte ki: a tüntetésen részt vevők “tiltakoznak a demokrácia elpusztítása ellen”. Hiányolta a demonstrációról az Együtt-PM szövetség képviselőit, szerinte ugyanis “nélkülük az összefogás gyökerei hiányosak és a fa kidőlhet”.

A képekre kattintva galéria nyílik

A felszólalók többsége bírálta a kormányt a Kossuth tér átalakítása miatt. Szanyi Tibor leszögezte: az Orbán-kormány leváltása esetén az új kormány nem az 1944-es állapotokat fogja visszaállítani a Kossuth téren. Varju László szerint nem véletlen, hogy az átalakítás részeként eltávolították az első köztársasági elnök, Károlyi Mihály szobrát a térről. Úgy fogalmazott: “az első köztársaságnak Kun Béla lett a hóhérja, a másodiknak Rákosi Mátyás, a harmadiknak pedig Orbán Viktor”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik