Az oroszországi események, valamint a feltételezett afganisztáni és szudáni terroristacélpontok ellen végrehajtott amerikai katonai akció gyakorlatilag a világ összes fontosabb tőkepiacára hatással voltak. A válság veszélyesen terjed Latin-Amerikában is. A részvényárak Sao Paolóban, Buenos Airesben és Caracasban egyaránt zuhantak; ez utóbbi tőzsde vesztesége múlt csütörtökön meghaladta a 9,5 százalékot. A mexikói börze indexe, az IPC a múlt hét egészét tekintve több mint 5 százalékkal csökkent, s ezzel a tavaly januári szint körül áll. A mexikói peso árfolyama történelmi mélypontra esett a dollárral szemben. Elterjedt a vélekedés, hogy Venezuelában leértékelik a nemzeti valutát, s a világ számos térségét sújtó gazdasági válság tovább mélyül. Caracasban ugyan hangsúlyozták, hogy nem változtatnak a bolivar plusz-mínusz 7,5 százalékos árfolyamsávján, ám ezen belül a nemzeti valuta korlát nélkül ingadozhat. A venezuelai tőzsde részvényindexe múlt pénteken 6,5 százalékkal esett. Ugyancsak pénteken a frankfurti tőzsde 30 legfontosabb részvényének árfolyammozgását követő index, a Dax 30 közel 5,5 százalékkal zuhant. A fontosabb európai piacok közül egyedül London úszta meg a hetet veszteség nélkül. New Yorkban pénteken szintén lefelé tartottak az árfolyamok: a napi veszteség közel 1 százalék volt, ám a megelőző napok jó teljesítményének köszönhetően a Dow Jones nyereséges hetet hagyott maga mögött.
Szűkebb régiónk fizetőeszközeit sem kímélte a válság, amely elsőként a lengyel zlotyt lökte a mélységek felé (a pénteki dollárárfolyam 3,8 zloty körül mozgott), majd a cseh fizetőeszköz következett (a zöldhasú árfolyama 33,5 koronáig emelkedett Prágában a hét közepi 33,1-ről). Az általános tőkemenekítés kitüntetett célpontjai egyébként a fejlett országok állampapírjai, ennek következményeként Németországban és Franciaországban is történelmi mélypontra estek vissza a 10 éves államkötvények hozamai. Hétfőn ugyanakkor – feltehetőleg Csernomirgyin kinevezésének hírére – a moszkvai tőzsdén elindultak felfelé a részvényárfolyamok, délben az RTS index 4,5 százalékkal állt magasabban pénteki záróértékénél.
