Határozottan cáfolta a kassai Kelet-szlovákiai Vasmű (VSZ) azt a hírt, miszerint pénzügyi nehézségei miatt el kívánja adni a Diósgyőri Acélművek (DAM) Rt.-t. Július Bacsó, a DAM vezérigazgatója szerint a kohászat idei eredményei sem indokolják az esetleges eladásról szóló híreket. Az ez évre várt veszteség mintegy 3,4 milliárd forint, ami az egy évvel ezelőtti, több mint 7 milliárdos mínuszhoz képest jelentős eredményjavulásnak számít. A társaság terveinek megfelelően a veszteség 1999-ben 1,6 milliárdra csökken, 350-360 ezer tonna körüli késztermék előállítása mellett. A már megkötött keretszerződések alapján várhatóan a győri Rába és a miskolci Csavar- és Húzottáru Rt. lesz a két legnagyobb vevő – e cégek együttesen mintegy 100 ezer tonna árura tartanak igényt. Tovább bővülnek a szlovák, a cseh és a lengyel export lehetőségei is. Július Bacsó elmondta: az 1998 eleji privatizáció előtt keletkezett, mintegy 2 milliárd forintos (az energiaszolgáltatókkal és a tb-vel szemben fennálló) DAM-tartozást még az idén visszafizetik. A privatizáció idején 2500 dolgozója volt a társaságnak; jelenleg 2250 fős a létszám, amely jövőre 2050-re csökken. A távozókat a DAM által újonnan alapított szolgáltató kft.-khez helyezik át. A cégnél 1998-ban 1,5 milliárd forintos fejlesztést hajtottak végre; a korszerűsítést és a költségek lefaragását jövőre is folytatják.
- 00:08 Ennyit jelent: elsírta magát a középpályás, mikor arról beszélt, hogy a vébén játszhat
- 22:45 Nem lesz ott a ghánaiak egyik legjobbja az első vb-meccsen, mert nem engedik be Kanadába
- 22:21 „Nem csupán az autók és a kávéscsészék nagyobbak” – csípés miatt szenved egy norvég futballista
- 22:13 Bódis Krisztát, Rost Andreát és Radnai Márkot is kormánybiztosnak nevezték ki
- 21:57 Magyar Péter négy magyar titkosszolgálat vezetőjét is felmentette
- 21:55 Alanis Morissette-tel és Michael Bubléval sztárparádét hozott a kanadai vb-megnyitó
- 21:39 Hernádi Zsolthoz fordult Szentendre polgármestere az utcán heverő szemét miatt
- 21:29 Foci-vb: dróntámadással fenyegetőzik egy iráni hekkercsoport
- 21:27 Nem csak Farage esélyeit növelik az észak-írországi zavargások
- 20:47 A nap legfontosabb hírei – 2026. június 12.
- 20:31 Magyar Péter: A kárpátaljai magyarok jogainak biztosítása uniós elvárássá is vált
- 20:26 Marisol Olmedo kőművessegédből lett a paraguayi válogatott leglátványosabb szurkolója
- 20:17 Peller Anna: 21 éves koromig szűz voltam
- 19:50 Kanada történelmi pontot szerzett Bosznia ellen
- 19:43 HVG: Tömeges leépítés kezdődhet a fideszes médiában, a Magyar Nemzet hetilappá alakul
- 13:24 Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!
- 08:20 Moldáv kisbusz és kamionos balesetezett az M1-esen, nyolc felnőtt férfi meghalt
- 09:49 Jelentett a Mohu: kétségbeejtő helyzetben a visszaváltási rendszer
- 15:09 Migrációs szakértő a 24.hu-nak: Újra kell majd nyitnunk a menekülttáborokat
- 10:53 A KNYF közölte, nem azonosíthatóak azok a politikai vegzálás miatti öngyilkosságok, amikről Havasi Bertalan beszélt
- 19:43 HVG: Tömeges leépítés kezdődhet a fideszes médiában, a Magyar Nemzet hetilappá alakul
- 14:44 Videót tett közzé Velkey György László, amint ellenjegyzi a jogosulatlannak vélt diplomata-útlevelek visszavonását
- 18:24 Távozásáról írt a Fidesz kedvenc családpolitikai intézetének elnöke, akinek a menesztését Magyar Péter jelentette be
- 12:16 Kocsis Máté bocsánatot kért Magyar Péter édesanyjától
- 12:49 Darázsfészekbe nyúlt Magyar Péter: háborog az agrárium a vendégmunkás-stop miatt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
