A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) múlt héten elutasította a Rába azon kérelmét, amelyet az Ikarus Mór (IMAG) és az Ikarus Préstechnika (IPT) Kft.-ben történő üzletrészszerzéssel kapcsolatban adott be. A GVH a kérelem beadását idő előttinek nyilvánította, hiszen a cégbírósági nyilvántartás szerint a Rába egyelőre még nem tulajdonos. A Legfelső Bírósági elismerte a szerződés érvényességét (Figyelő 1998/45. szám), ám a Rába és az Ikarus tovább folytatja a pereskedést. A két vállalat között jelenleg több per is folyik (főleg eljárástechnikai okokból) – tudtuk meg Frank Józseftől, a Rába ügyvédjétől. A másodfokú ítéletek megszületésére a szakember becslése szerint akár két, két és fél évet is várni kell. Egészen addig a Rába feltehetően nem tud élni tulajdonosi jogaival. A Rába háromnegyedéves gyorsjelentésében – a korábbi gyakorlatnak megfelelően – az IMAG és az IPT adatait is konszolidálta. A Rába-csoport 49,4 milliárd forintos árbevételt és 2,9 milliárd forintos adózott eredményt ért el. Ebből az IMAG árbevétele 4,5 milliárd, adózott eredménye pedig 100 millió forint volt, míg az IPT 1 milliárd forintot meghaladó forgalommal és 50 millió forint alatti profittal zárt. Azaz a csoport árbevételéből 11, adózott eredményéből 5 százalékkal részesedik a két vállalat.
- 05:58 „Sok sebből vérzett a kiválasztási folyamat” – kritikák kereszttüzében a tankerületi igazgatók kinevezése
- 05:27 Trump brutális pofont kapott: a demokraták visszavették a szenátust
- 03:33 Szörnyű hírt kapott a Serie A idei nagy felfedezettje
- 22:56 Gulácsiék hatalmas verést kaptak otthon, csoda történt az Old Traffordon
- 21:44 Navracsics: Feledy Botondék jó szakmai munkát végeztek, ezért is kértük fel őket
- 21:24 RTL: Legalább 55 millióba kerülhetett Orbán kétnapos kazahsztáni útja
- 21:20 Letartóztatták a szerb Hidrometeorológiai Intézet igazgatóját
- 21:13 Személycserék hete: új legfőbb ügyészt választottak, Feledy Botondnak ajtót mutattak
- 21:01 Sallaiék elvették a Stuttgart veretlenségét a Bajnokok Ligájában
- 20:52 A nap legfontosabb hírei - 2026.11.03.
- 20:09 A rendőrség elfogott egy nőt, aki megölt egy idős nőt Újpesten
- 20:00 „Feledy Botond elemzői tévedése: nem vette figyelembe, hogy Magyarországon élünk”
- 19:50 Elek Gábor csapata majdnem megfricskázta a Fradit a Népligetben
- 19:41 Kinevezték az Új Színház és a Madách új igazgatóját
- 05:00 Annyi patkány él a békési tömbházak alatt, hogy a terriereket sem merték beengedni a járatokba
- 21:24 RTL: Legalább 55 millióba kerülhetett Orbán kétnapos kazahsztáni útja
- 14:31 Jesús de Miguel halála: rendőrségi nyomozás indult
- 16:19 Autóipari válság: Több ezer embert küld el a Magyarországon is termelő Schaeffler
- 19:34 Nagy európai bojkott körvonalazódik az orosz hokisok visszatérése miatt
- 21:13 Személycserék hete: új legfőbb ügyészt választottak, Feledy Botondnak ajtót mutattak
- 18:02 Példátlan események Varsóban: a lökdösődő államfővel az élen a szélsőjobbtól a PiS-ig mozgósítanak az Alkotmánybíróság „védelmére”
- 19:00 Elmarad Matolcsy György személyes meghallgatása
- 18:18 Magyar Péter: A parlament megszavazta a politikusok vagyonosodási vizsgálatát
- 22:56 Gulácsiék hatalmas verést kaptak otthon, csoda történt az Old Traffordon
- 14:23 Minden jel arra utal, hogy megvan az új James Bond
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
