Gazdaság

HUMAN RT. – A kivitel erősít

Az elmúlt rendszer egészségügyének "szervizvállalataként" számon tartott Human Oltóanyagtermelő- és Kutatóintézet - múltjából fakadóan - több terméke is előnyös helyet foglal el a magyar piacon, még ha némelyikük pozíciója a megerősödött verseny miatt utóbb meg is gyengült. Hegedűs Lajos igazgatóhelyettes szerint a vállalat egyik idei célja épp a hazai jelenlét megerősítése.

A kanadai többségi tulajdonú Human céljai között mennyire fontos az export bővítése?

Az elmúlt év sikere, hogy – a vállalat egy százaléknál kisebb hazai piaci térvesztése mellett – jelentősen, 11 százalékkal nőtt a forgalmon belül az export aránya. A menedzsment az idén további 4 százalékpontos bővülést tervez. A tavalyi 2,4 milliárd forintos export 30 százalékát egyébként a kanadai piacon adtuk el, míg az Ausztriában értékesített infúzió-mennyiség megduplázódott.

Minek tulajdonítják ezeket az eredményeket?

Mindenekelőtt a három-négy éve folyó fejlesztéseknek, és az összesen 2,1 milliárdos beruházásoknak. Átalakítottuk az úgynevezett sterilliofilizáló üzemet, amely immár az amerikai igényeinek is megfelel; a porinjekciót sterilen töltő gyáregységet ugyancsak újjáépítettük; egy 1,5 milliárd forintos zöldmezős beruházással pedig infúziós üzemet létesítettünk. Mindezek révén jelenlétünk a magas minőségi követelményű piacokon is erősíthető, így 1998-ban reálisan számíthatunk 15 százalékos forgalomnövekedésre.

Mit tesz a menedzsment a hazai pozíciók megerősítése érdekében?

Tudatos fejlesztő politikát folytatunk: évi 8-10 új terméket tervezünk piacra dobni. Ezért egy év alatt háromszorosára emeltük a kutatóbázis létszámát – néhány olyan munkatársat is felvettünk, akik több éves amerikai kutatói múlttal rendelkeznek. Az anyacég, a Novopharma kilenc cége közül a Human végzi a multinacionális vállalat fejlesztési tevékenységét. A 850 dolgozóból 15 a kutató – ezekre a cég az éves forgalom 3-4 százalékát fordítja.

A Human korábban kizárólagos gyártója és szállítója volt a kórházakban használt infúzióknak és vérkészítményeknek, s e téren most is monopolhelyzetben van. A kórházak dominanciája az ügyfelek közt mennyire jelent előnyt vagy hátrányt?

Az egészségügyi intézmények anyagi körülményei a kívánatosnál sajnos kevésbé stabillá teszik ezt a piacot. Tavaly 60-80 millió forintos veszteséget okozott a kórházak 300-400 millió forintos határidőn túli tartozása. Etikai meggondolások miatt azonban e fizetési nehézségekkel küszködő intézményekkel szemben nehezen érvényesíthetők a piaci szabályok. A menedzsment bízik abban, hogy az egészségügyi törvény megoldást hoz az ügyben.

A 2,5 éves tőzsdei szereplés nem hozott átütő sikert…

Valóban nem, sőt, csalódást jelent a számunkra. Noha az induló 2800 forintos árfolyam néhány hónapon belül 4500 forintra emelkedett, az elmúlt évet csupán 3000 forinton zártuk. Az ok – az ismert tőzsdei krízis mellett – talán a kevés, 15 százaléknyi börzén mozgó részvényben, illetve a nem megfelelő propagandában is kereshető. Ezért az idén nagyobb hangsúlyt helyezünk a marketingre, s az eredmény javulásával párhuzamosan jobb tőzsdei szereplést várunk a közeljövőben. Az elmúlt évek beruházásai, s a kutatási részleg erősítése ehhez már megteremtették az alapot.

Hegedűs Lajos 46 éves, a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen szerzett gyógyszerész diplomát, majd a Chinoin tablettázó üzemének egyik vezetőjeként helyezkedett el. Ezt követően négy évig az Imarsel Chemical Co. Ltd. nigériai gyárában volt gyárigazgató, majd 1982-től a Human Intézet kereskedelmi főosztályvezetője lett. Később Máltán a Pharmamed Ltd. ügyvezető igazgatói teendőit látta el; 1996-tól a Human Rt. kereskedelmi és általános igazgatóhelyettese.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik