Az utóbbi két évben jelentősen megnőtt az adóhatósági ellenőrzéshez kapcsolódó közigazgatási perek száma. Kóbor Márta, az Apeh hatósági főosztályának vezetője elmondta: míg 1995 végén alig 2 ezer perük volt, addig 1997 végére a folyamatban lévők száma már meghaladta a 16 ezret. Az érték viszont nem nőtt ilyen jelentősen: december végén közel 10 milliárd forint volt a perelt összeg. Bár az adójogszabályok nem egyszerűek, igen ritkán fordul elő, hogy a bíróságok azonos ügyet eltérően ítéljenek meg. Jellemző viszont, hogy a közigazgatási perek többsége 2 éven belül lezárul, bár kisebb részüknél az is előfordul, hogy több mint 3 évig tartanak. A folyamatban lévő több mint 16 ezer közigazgatási per képviseletét egyébként – más feladatai mellett – 80 jogász látja el az Apehban, akik az adóhatóság alkalmazottjai, bérezésük a köztisztviselői törvény szerint történik. Az Apeh ügyvédeket nem foglalkoztat. A tavaly befejezett ügyekből 1259 zárult jogerős ítélettel. Ezekben a perérték 65 százalékát nyerte az adóhivatal. Így 1997-ben 6,7 milliárd forint volt a nyert, s 1,9 milliárd forint a vesztett perérték. Tavaly 668 esetben tett büntető feljelentést az Apeh, főleg csalás és adócsalás bűntettének alapos gyanúja miatt. Az nyomozóhatóság ezek közül 500 esetben indította meg a nyomozást, míg a többi feljelentés sorsáról nincs információja az adóhatóságnak. A büntető eljárásban hozott ítélet egyébként nem határozza meg egyértelműen a közigazgatási per kimenetelét. Vagyis nem kizárt, hogy a büntető bíróság felmentő ítélete ellenére a közigazgatási perben elutasítja a bíróság az adóalany keresetét.
- 16:31 Ha ez nem AI, akkor Alec Baldwiné a valaha volt egyik legjobb Robert De Niro-utánzás
- 16:30 Halálos tragédia történt egy Bács-Kiskun megyei szerelőműhelyben
- 16:00 Margot Robbie nevet változtatott
- 15:54 Lannert Judit bocsánatot kért
- 15:40 Pag szigetén szúrták ki a hegyeshalmi focicsapat Magyar Falu Program-os kisbuszát
- 15:29 Pogány Induló szereplésével mutatják be ifj. Vidnyánszky Attila új darabját a Vígszínházban
- 15:26 Antonelli megtörte az autót, Russell indul az élről Bakuban
- 15:18 Wittinghoff megüzente: Budaörs nem fizet több szolidaritási hozzájárulást
- 15:16 Súlyos frontális karambol az M80-ason, mentőhelikopter érkezett a helyszínre
- 15:11 Közel 3 millió autót hív vissza a Volkswagen egy balesetveszélyes hiba miatt
- 15:08 Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
- 14:57 Leó pápa a „gépek paradicsoma” helyett inkább újragondolná a mesterséges intelligencia fejlesztését
- 14:57 Az ausztrál álomgólra a 95. percben jött a brazil válasz
- 14:51 A csoki illata javíthatja az edzésteljesítményünket
- 14:50 Molnár Áron Várkonyi Andreának: Imádom, hogy a pofátlanságot padlógázon nyomod. Olyan emberi
- 06:44 Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től a fideszes politikust, aki a székházban készített politikai reklámvideót
- 12:44 Elítélték az anyát, aki halálra éheztette az ágyhoz kötött, 39 éves lányát. Beáta mindössze 27 kiló volt, amikor meghalt
- 15:08 Egy Dunába hajított mobil típusától függhet, hogy lesz-e kormányválság
- 07:59 Duzzogott a kapus, a kapufát támasztva háttal állt a tizenegyesnek
- 06:30 A 12 milliárdért szerződtetett britek oktatták a magyar katonáknak az idehaza is gyártott német Lynx használatát
- 11:02 Kirúgták az MCC főigazgatóját, aki szívből drukkol, hogy fennmaradjanak az intézmény értékei
- 14:50 Molnár Áron Várkonyi Andreának: Imádom, hogy a pofátlanságot padlógázon nyomod. Olyan emberi
- 14:27 Róna Péter: Nem vontam párhuzamot Magyar Péter és Orbán Viktor között
- 09:49 „Orbán Viktor idején ellenséges fogadtatásra lehetett volna számítani, most reméljük, nem lesz incidens” – így látják a magyarok elleni NL-meccset Ukrajnában
- 11:20 „Nem a polgármester asszony szennyezte a talajt” – ki oldja meg a rákospalotai mérgezés ügyét?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
