Adu tizest játszott ki a miniszterelnök. Tapasztalva a mostanában jobb lapjárást, újabb trükköt használt fel a kilencvennyolcas játszma megnyerése érdekében: tavaly év vége felé bejelentette, hogy január elsejétől ingyen utazhatnak a hatvanöt év feletti nyugdíjasok a helyi és a helyközi járatokon, a vasúton és a villamosokon, sőt még a Malév gépein is.
Attól persze most nyugodtan eltekinthetünk, hogy Horn Gyula maga is betöltötte az említetett kort, hiszen kormányfőként nyilván nem abból akar hasznot húzni, hogy ingyen felülhet a hetvenkettes trolira. Ezzel szemben minden bizonnyal az foglalkoztatta már hosszú ideje, hogy milyen karácsonyi csomagnak örülnének a legjobban a nyugdíjasok. S mivel nyilvánvalóan nem adhatott mindenkinek ajándékot, most csak a hatvanöt év felettiek kaptak tőle. Másfél millióan.
Meg kell hagyni, jól kigondolta az ingyen buszozást: másfél millió szavazónak jót tenni, akármelyik pártvezérnek dicsőségére válnék. Főként úgy, hogy a kormánynak közvetlenül még pénzébe sem kerül az ajándékosztás. Sőt, még a megvalósítás felelőssége is az érintett vállalatokra és önkormányzatokra hárul. Mert Pécsett például a város tulajdonában lévő, vélhetően nem éppen tehetős társaság nemhogy ingyen utaztathatná a nyugdíjasokat, hanem még tizennyolc százalékos viteldíjemelésre is rákényszerült. A város vezetői pedig ősszel majd valószínűleg elgondolkozhatnak azon, vajon miért csökkent a népszerűségük. Hasonló kutyaszorítóba kerültek a Malév menedzserei is, akik aligha tudják megmagyarázni a messzi utazásokra lélekben már kész nyugdíjasoknak azt, hogy miért nem teljesítik szó szerint az ígéretet.
Persze azt senki sem gondolhatja komolyan, hogy az állami büdzsének ingyenbe lesz az ingyenes utaztatás. A miniszterelnök közgazdasági számításaival ellentétben a Volánok máris jelezték: többlettámogatásra tartanak igényt, s vélhetően az állami tulajdonban lévő veszteséges MÁV is csak újabb költségvetési forintokból tudja teljesíteni a kormányfői ígéretet.
Az viszont bizonyos, hogy a választási kampány első nagy – amúgy a vállalatok önállóságát nem éppen növelő – lépése nemcsak az ellenzéket, hanem a szocialistákat és koalíciós partnerüket is meglepte. A nyilatkozatokból ugyanis úgy tűnik: a miniszterelnök tervét anélkül hozta nyilvánosságra, hogy arról legalább a kormányon belül egyeztetett volna. Ez pedig azt is mutatja, hogy egyelőre nemcsak kitűnő játékosnak tartja magát, hanem a legjobb osztónak is. A kártyák keveréséhez pedig végképp nem kér tanácsot…
Valószínűleg azért sem, mert az elmúlt hónapokban-hetekben annyiszor hallott már a kutatóktól és saját pártkorifeusaitól a gazdaság növekedéséről, hogy elérkezettnek látta az időt a nagyobb nyerő lapok kijátszásra. Már csak azért is, mert január elseje nemcsak egy újabb év kezdetét jelenti Magyarországon, de hagyományos dátuma a nagyobb áremeléseknek is. Logikus tehát, hogy a választások közeledtével adni is akar, nemcsak úgymond elvenni.
S hogy miért éppen a nyugdíjasok kerültek most sorra? Az okok boncolgatása helyett legyen elég annyi, hogy az idősebb korúak sokkal nagyobb arányban jelennek meg a szavazófülkékben, mint mondjuk a 20 és 30 év közöttiek. Igaz, ha már a kiszolgáltatott csoportoknál tartunk, felvethető, miért nem a gyógyszertámogatás növelésével próbáltak könnyíteni a nyugdíjasok terhein?
A fő kérdés most az, hogy hová vezethet a bőkezű osztogatás, s mennyibe kerül majd például, amikor a miniszterelnök az ászt hívja elő, s mondjuk a másik fő bázis, a közalkalmazottak szavazatait akarja megnyerni. Mert bár a gazdasági növekedés végre valóban lehetővé teszi a nagyobb tétekben való játszmát, a zsetonok újraosztásának még korántsem jött el az ideje. Hazardírozásról tehát szó sem lehet, mint ahogyan valószínűleg a mégoly fantáziadús politikusoknak is örökre le kell mondaniuk az általános közérzetjavító intézkedésekről.
S jóllehet, most úgy tűnik, az ígérgetéseknek nincs tétje, tudni kell: a választások után, akárcsak a hatvanhat nevű játékban, eljön majd az igazság pillanata, amikor már színre színt kell tenni, makkra makkot. Aztán persze kiderülhet, hogy a kártyák mégsem úgy voltak megkeverve, s a játszma végére már csak a tök filkó maradt, ami mégsem elég az ígéretek beváltáshoz…
