Belföld

Leállítják a Bálna pesti lézershow-ját

Bálna (Bálna)
Bálna (Bálna)

A szórakoztató és vendéglátó centrum megnyitásakor, november elsején lekapcsolják az épület tetejéről világító lézerfényt.

A három hónapja üzemelő lézerfény-installáció – amelyet a Bálna megnyitásakor, 2013. november elsején lekapcsolnak – felváltva mutat rá a város egy-egy nevezetességére.

A Duna-parti Közraktárak helyén épült Bálna kulturális központ (korábban CET) tehát hamarosan megnyitja kapuit. A beruházás máig mintegy 10 milliárd forintjába került a fővárosnak, de Bagdy Gábor pénzügyi főpolgármester-helyettes szerint ennek duplájába is kerülhet.


A képre kattintva galéria nyílik!
Fotó: MTI / Lakatos Péter

Az ügyben hiába tett feljelentést Tarlós István, bizonyítottság hiányában le kellett zárni az ügyet – írta szombaton a Magyar Nemzet. Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szóvivője elmondta: megszüntető határozattal, bizonyítottság hiányában zárták le a nyomozást.

Tarlós István főpolgármester, valamint az Állami Számvevőszék által ismeretlen tettes ellen tett feljelentések alapján 2011. április 29-én indult eljárást még a Fővárosi Főügyészség  rendelte el nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés kísérlete gyanújával – emlékeztetetett a szóvivő.

A hatóságok két és fél évig vizsgálódtak az eredetileg 8,6 milliárdos magántőke bevonásával készült, úgynevezett PPP-fejlesztés körül.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik