Belföld

Gyurcsány már továbblépne

Gyurcsany-Ferenc(1)(960x640)(2).jpg (gyurcsány ferenc)
Gyurcsany-Ferenc(1)(960x640)(2).jpg (gyurcsány ferenc)

A DK elnöke szerint itt az ideje, hogy az ellenzék túltegye magát az október 23-i eseményeken, erről beszélt a rádióban és a Facebookon is.

Ellaposodott és kicsinyessé is vált már az október 23-a óta tartó vita a baloldalon Gyurcsány szerint – írta a Facebookon. Később a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hozzátette, hallott Bajnai Gordon azon felvetéséről, miszerint bocsánatot kellene kérnie, de a DK elnöke nem érti, hogy mi miatt.

Azokra a híresztelésekre válaszolva, amelyek szerint meg sem várta Mesterházy ünnepi beszédének a végét, elmondta, hogy mindez nem igaz. „Még tapsoltam is. Aztán, hogy megelőzzük a rendezvényt elhagyó nagy tömeget, Klárival, Vadai Ágival és Molnár Csabával elindultunk kifelé. Majd jött a Himnusz, ezért megálltunk és énekeltünk a többiekkel.”

De hozzátette, a Demokratikus Koalíció olyan emberek gyülekezete, ahol elmondják, amit gondolnak, ezért fordulhatott az elő, hogy Mesterházy a DK-sok bekiabálása miatt nem tudta elkezdeni az ünnepi beszédét október 23-án.

Korábban Bajnai Gordon és Mesterházy Attila is bírálták Gyurcsányt, előbbi azt rótta fel többek között, hogy Gyurcsány szerinte megszegte azt a résztvevők közötti megállapodást, hogy az ünnepi nagygyűlés ne belső vitákról, hanem Orbán Viktor kormányának leváltásáról szóljon. Mesterházy Attila pedig arról beszélt, neki szervezettnek tűnt a skandálás a beszédekor, ami nem az összefogás forgatókönyve, hanem az ellenzék szétveréséé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik