Indonézia 133,7 milliárd dolláros összadósságából 67,7 milliárdot tesz ki a magánszektor tartozása. Ezen utóbbiból 30 milliárd dollárt ütemeznek át 8 évre; ezen belül a tőketartozásokat 3 évi türelmi idő után 5 év alatt kell majd a vállalatoknak törleszteniük. A megállapodás másik két fontos rendelkezése az, hogy az indonéz bankok 9,2 milliárd dolláros hitelállományát új, a meglevőnél hosszabb lejáratú hitelekre váltják át, illetve kereskedelmi kölcsönökkel teszik lehetővé a cégek működését. Az átütemezési döntés értelmében augusztus elejéig létrehozzák az Indonéz Adósságátütemezési Ügynökséget (Indra), amelyhez önként csatlakozhatnak a kötelezettségeik szerkezetének átátalakítását kérő vállalatok. Az ügynökség védelmet nyújt számukra a valutaárfolyamok változása ellen is.
Japán pénzügyi szakértők kérdésesnek tartják, hogy az Indra-program jövő júniusi indulásakor hány vállalat csatlakozik majd az akkori dollár-rúpia-árfolyamon alapuló adósságszámítási szisztémához. A rúpia várható erősödése esetén ugyanis a cégek veszteséget szenvedhetnek el. Az átváltási árfolyamot a program működésének második évében emiatt módosítani fogják. Több szakértő hangoztatja, hogy az átütemezési megállapodás végrehajtása az ország belpolitikai stabilitását feltételezi. Ezért is tartják fontosnak, hogy a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank mihamarabb folyósítsa kilátásba helyezett kölcsöneit.
A japán Eximbank egyébként már a frankfurti megállapodás megszületése előtt bejelentette, hogy 1 milliárd dolláros hitelszerződést köt Indonéziával. Ezzel egyidejűleg a Bank of Tokyo- Mitsubishi és az Industrial Bank of Japan is vállalta, hogy átveszi az indonéz bankoktól a vállalatoknak adandó garanciát. Ez utóbbi megállapodást az teszi lehetővé, hogy a Bank of Indonesia 100 millió dolláros letétet helyez el a garanciát átvállaló két japán banknál.
