Az alapvető jogok szeptember 25-én hivatalba lépő biztosa szerint a kiszolgáltatottak helyzetéről eddig kevesebbet beszéltek, míg a politikailag kényes ügyek lényegesen nagyobb teret kaptak.
Székely László kész ütközni a kormánnyal is, hiszen a törvény, amelynek alapján a hivatal működik, erre kötelezi őt, és indokolt esetben kész bárkivel konfrontálódni. „Higgyék el, a harminc év alatt megszerzett szakmai presztízsemet meg fogom őrizni” – fűzte hozzá.
Az új ombudsman kifejtette, hogy az ügyek egy részét biztosan hivatalból indítják majd, akár a médiában megjelent hírek alapján is. Erre példaként említette, hogy a sajtószemlében olvasta: Balassagyarmaton a közösségi szállásról állítólag úgy tesznek utcára menedékkérőket, hogy megszüntetik az ellátásukat, miközben tartózkodási engedély hiányában munkát sem vállalhatnak. Az ilyen eseteknek érdemes utánajárni – mondta.
Az interjúban felsorolt néhány ügyet, amelyekkel minden bizonnyal foglalkozni fog a hivatal. Ezek között említette a temetkezési törvényt, a Normafa környékére tervezett beruházás ügyét és a hajléktalanellátást.
Egyetértett azzal a felvetéssel, nagy feladat lesz a hivatala számára, hogy a panaszokról és közérdekű bejelentésekről szóló törvény szerint jövőre úgy lehet majd bejelentést tenni, hogy az érintett megőrizheti a névtelenségét, illetve 2015-től ellenőrizniük kell az ENSZ kínzás és megalázó bánásmód elleni egyezményének hazai végrehajtását. “Mindehhez bizonyosan a létszám növelésére van szükség. Különösen az utóbbi feladat ellátása kíván majd óriási erőfeszítést, hiszen – a börtönöktől a pszichiátriai intézetekig – mindenütt ellenőriznünk kell majd, ahol személyes szabadságukban korlátozott emberek élnek. Nagyjából ezer helyszínről van szó, ami brutálisan nehéz munka lesz, hiszen mindössze tízen foglalkoznak majd ezzel” – mondta.