Belföld

Hatalmas tömeget várnak a Békemenetre

békemenet (békemenet)
békemenet (békemenet)

A Bem József térről vonulnak át a Hősök terére október 23-án.

Az október 23-i Békemenet egy „élő nemzeti konzultáció” lesz, ahol a résztvevők nyugodt körülmények közt beszélgethetnek az ország dolgairól, a baloldalnak nem kell tartani semmiféle rászervezéstől – mondta Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum vezetője a Ma Reggelben.

Kiemelte, hogy a résztvevők elsősorban az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei előtt tisztelegnek majd, az október 23-ai rendezvény célja egy békésebb, polgáribb politikai kultúra meghonosítása, ahol nem az erőszak és az ellenfél megsemmisítése, hanem a tisztességes verseny a küzdelem eszköze. A CÖF vezetője hozzátette: szerinte a mostani békemeneten annyian lesznek, mint az elsőn.

A hvg.hu cikkéből az is kiderül, hogy Széles Gábor ennél is nagyobb tömegre számít. A Facebookon ugyanis azt írta, hogy az eddig beérkezett információk alapján többen lesznek, mint ahányan az első békemeneten részt vettek. Pécsről például több mint 50 busz várható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik