Az infláció és a forint árfolyamromlása ellenére sem emel árat a Prímagáz Hungária Rt. Sőt, a cég többfajta kedvezményt is kínál új partnereinek. Egyéni megállapodás alapján a háztartási tartályos fogyasztóknak november közepéig akár 50-60 százalékkal olcsóbban is telepítik a PB-tartályokat. A mezőgazdasági és ipari nagyfogyasztóknak a gáz árából is adnak engedményt. Az összesen 8 ezer körüli tartályos Prímagáz-partner 60 százaléka a háztartások, 40 százaléka az ipar köréből kerül ki. A kedvezmények elsődleges magyarázata Szemmelweisz Zoltán vezérigazgató szerint az, hogy a kormány nem emelte a fő konkurens cikk, a földgáz árát. Emellett fokozódott a versenyhelyzet a PB-piacon, s a vállalat új fogyasztókat kíván szerezni. A vetélytársak közül a 3 éve működő, jelenleg a piac 10 százalékát birtokló Shell Gas – a Prímagáz szerint – elsősorban a Totalgaztól vett el piacot, a Mol Rt. megfelelő leányvállalatának hatása pedig még nem érezhető. A hazai PB-eladásokat jelenleg a Prímagáz vezeti, 65 százalékkal. A társaság tavaly ősz óta nem emelte árait, emellett megszüntette a PB-töltést Nyíregyházán és Szajolban, s még az idén ugyanezt teszi Budaörsön is; marad tehát 4 töltőállomás. A cég 64,7 százalékát birtokolja a Prímagáz Group, amelyet „nem érintett súlyosan” a tőzsde hetek óta tartó válsága. Az idén a vállalat 200 ezer tonnányi PB-gáz eladását tervezi.
- 22:37 Szerződést bontott orosz csapatával Sztanyiszlav Csercseszov
- 22:19 Bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal megszüntették Feledy Botond megbízatását a külügyi intézet élén
- 22:06 Rangadót nyert a Kecskemét és élre állt az NB II-ben
- 21:38 Ezek voltak a nap legfontosabb hírei
- 21:26 Telex: ráállították a készenléti rendőrség fejvadászait a szökésben lévő Matolcsyékra
- 21:00 A párom anyja lettem? – így öli meg a vágyat a párkapcsolati szereptévesztés
- 20:46 Itt az új tankerületi vezetők listája: a kormány 60-ból 55 igazgatót lecserél, a többi helyet újrapályáztatja
- 20:36 Egy nappal a BL-meccsük előtt dobták ki az edzőt
- 20:26 Németországban és Ausztriában is találtak életveszélyes tárgyakat halloweeni édességekben
- 20:16 200-nál is több második világháborús robbanótestet találtak egy budapesti építkezésen
- 19:57 Magyar Péter négy éve még gratulált és hosszú folytatást kívánt Ókovács Szilveszternek
- 19:49 WSJ: Trump felajánlotta Putyinnak, hogy amerikai közvetítéssel újra árulhatna gázt Európában
- 19:47 A tanár hangja pénteken már nem mindig jut el az utolsó padig
- 19:40 Torokfájás a síelés előtt: ugrott a hétvége?
- 19:21 Torokfájás: az első jeleknél már érdemes lépni
- 15:27 Nagy Ervin Ókovácsról: Havi 4,8 millió forint sem volt elég… külön prémiumokkal emelte a saját fizetését
- 16:20 HVG: A BYD egyelőre nem kapta meg a Szijjártó által ígért munkahelyteremtési támogatást
- 22:19 Bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal megszüntették Feledy Botond megbízatását a külügyi intézet élén
- 16:53 Magyar Péter: Vége Ókovács Szilveszter rémuralmának
- 18:04 Az amerikai kampány eddigi legdurvább árulása
- 14:31 „Egy ilyen széfbe is beleférne 9 milliárd forint, nem kell feltétlen kettő” – szakértőt kérdeztünk a Seszták Miklósnál talált széfekről
- 12:52 Parlament: Magyar szerint Orbán és Gyurcsány együtt akadályozták a rendszerváltás ígéretét
- 17:54 Úgy mellkasba térdelte a kapus az ellenfél csatárát, hogy leállt a szíve
- 08:24 Soha ennyi orosz katona nem halt meg Ukrajnában, mint most vasárnap
- 21:26 Telex: ráállították a készenléti rendőrség fejvadászait a szökésben lévő Matolcsyékra
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
