A tisztségviselő a Szociális Ágazati Demonstrációs Bizottságnak a szociális munka napja alkalmából tartott demonstrációján beszélt erről kedden Budapesten, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) épülete előtt.
A Magyar Tudományos Akadémia és az Emmi közötti utcaszakaszon a tömeg előtt a szakszervezeti vezető azt hangsúlyozta, hogy a demonstráció a szociális szolgáltatásokat igénybe vevő emberekért is szól, nem csak az abban dolgozókért. Azt mondta, olyan segítőkké váltak, akik maguk is segítségre várnak.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
A minisztérium közleményben reagált a tüntetésre. A tárca szerint jövőre 30 százalékkal nő a bölcsődék finanszírozása, ami az önkormányzatok számára a béremelést is lehetővé teszi. A nevelőszülők foglalkoztatási jogviszonya az 5750 főt foglalkoztató ágazatban dolgozók életkörülményeit javítja és biztonságosabbá teszi a családjaik életét. Erre a jövő évi költségvetésben több mint 4 milliárd forintot fordít a kormány, csakúgy mint az ápolási díjra.
A családi adókedvezmény januári kiterjesztésével mintegy 53 milliárd forinttal nő a családok bevétele és a rezsicsökkentés, valamint a csaknem 40 éves mélypontján lévő infláció tovább segítik, hogy növekedjen a fizetések vásárlóértéke – áll a közleményben. Az elmúlt években sikerült a szociális ellátórendszert stabilizálni, a hosszú távú finanszírozást biztosítani és megkezdődtek a fejlesztések is – írta a tárca.