Belföld

Fót: az ellenzéki összefogás jelöltje nyert

fót templom (fót, )
fót templom (fót, )

A szavazásra jogosultak 29,1 százaléka ment el az időközi választásra.

Takács István, a Magyar Szocialista Párt, az Együtt – A Korszakváltók Pártja, a Párbeszéd Magyarországért Párt és a Demokratikus Koalíció közös jelöltje nyerte a vasárnapi fóti időközi polgármester-választást – közölte a voksolás előzetes eredményét a Pest megyei település jegyzője, a helyi választási iroda vezetője.


Fotó: Kummer János

Chrobák Zoltánné tájékoztatása szerint a város 1-es számú választókerületében szintén vasárnap tartott képviselő-választáson Varga József Csongor független jelölt nyert.

Riportunk Fótról

Kolibriből fagyi, kutyából vérnővér, egymás verőerére harapó képviselők. Riportunk a ciklus utolsó időközi választásáról, az abszurdok kisvárosából, ahol villával szerelik a villanyt, s a Fidesz nem mer jelöltet állítani.

Katt ide!

Az időközi polgármester- és képviselő-választáson a szavazásra jogosultak 29,1 százaléka jelent meg. A polgármesterjelöltek közül a legtöbb szavazatot, 1116-ot (25 százalék) Takács István, az ellenzéki összefogás jelöltje kapta, a második helyen a település egyik alpolgármestere, a független Bartos Sándor végzett 954 vokssal (21,4 százalék).

A harmadik helyre Németh József független jelölt futott be 920 szavazattal (20,6 százalék). Őt követte Földi Pál János, a Civil Összefogás a Fótiakért Egyesület jelöltje 885 szavazattal (19,8 százalék). Vargha Nóra Mária, a Magyar Liberális Párt jelöltje 583 voksot (13 százalék) szerzett.

Az 1-es számú választókerületben – ahol nyolcan indultak a mandátumért – a független Varga József Csongorra szavaztak a legtöbben, 180-an, így ő lett a kerület új képviselője.

A 19 ezer lakosú Fóton azért kellett időközi voksolást kiírni, mert a fideszes Cselőtei Erzsébet szeptemberben lemondott mind polgármesteri posztjáról, mind pedig az 1-es választókerületben szerzett egyéni mandátumáról.

Fót lesz az új Baja?

A Jobbik azt állítja, busszal viszik az embereket szavazni, ami tilos. A párt büntető feljelentést tett választási csalás miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik