Belföld

Elsötétülnek Esztergom utcái

Esztergom bazilika (esztergom, )
Esztergom bazilika (esztergom, )

Esztergomban a felszámolás alatt álló közvilágítási szolgáltató, a TIVI Kft. hétfőn néhány utcában már kikapcsolta a közvilágítást.

Több rendőr lesz az utcákon

Drága Bálint, a TIVI Kft. volt ügyvezetője az MTI kérdésére elmondta, megkezdték a világítás kikapcsolását, s azt addig folytatják, míg a város nem fizet a szolgáltatásért. Mivel Esztergomban a lámpatestek is a társaság tulajdonában vannak, a kikapcsolás az izzók kiszerelését jelenti.

Tétényi Éva független polgármester tájékoztatása szerint kikapcsolás korábban is történt, az akkori gyakorlatnak megfelelően a helyi védelmi bizottság megerősíti a közbiztonsági szolgálatot a gyalogátkelőhelyek és a közösségi intézmények közelében, illetve az esztergomi rendőrök mellett a Készenléti Rendőrség egységei is jelen lesznek a bűncselekmények és a balesetek megelőzése érdekében.

Mintha nem egy nyelvet beszélnének

A polgármester az MTI-nek elmondta, hétfőn levélben tájékoztatta a felszámolót arról, hogy jogszerűtlennek tartja a közvilágítás szüneteltetését, mert a TIVI Kft. köteles lenne tételes számlát benyújtani, amelyen részletezni kellene az áram díját és a lámpatestekért fizetendő beruházási díjat. A társaság ennek folyamatosan nem tesz eleget, a tízmillió forintot meghaladó összegre júliusban is “Közvilágítás, 1 db” megnevezéssel nyújtottak be számlát – tette hozzá a városvezető.

A TIVI Kft. 2005-ben végezte el az esztergomi közvilágítás korszerűsítését és 12 évre szóló koncessziót nyert el a szolgáltatás végzésére. Az önkormányzat és a cég közötti szemléletbeli különbségeket mutatja, hogy az MTI információi szerint a két fél korábbi peres ügyében a választott bíróság a perértéket a TIVI Kft. által megjelölt 2,5 milliárd forinttal szemben 500 millió forintban állapította meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik