Belföld

Balatonon nyaral a holland szélsőjobb vezére

Geert Wilders (szélsőjobb, hollandia, )
Geert Wilders (szélsőjobb, hollandia, )

Napjait a Balatonnál tölti, aludni Budapestre jár, négy fegyveres testőr kíséri. Geert Wilders iszlámellenessége miatt félti az életét.

Wilderst, aki konzervatív liberálisból lett az iszlámgyűlölő Szabadság Párt alapító elnöke, minimum egyszer konkrétan meg akarták ölni, ezen kívül is rengeteg halálos fenyegetést kapott – írja a Cink.hu. Emiatt állami pénzen biztosított testőrök vigyáznak rá mindenhol, Hollandiában minden nap más helyen alszik és a feleségével is csak heti egyszer találkozhat. Talán emiatt is választotta a Balatont, a felesége ugyanis Márfai Krisztina magyar exdiplomata.

A Cink tudomása szerint a Wilders házapár egy balatoni üdülőben nyaral, pontosabban naponta ingáznak a hely és Budapest között. Érdekes, hogy a bujkálás és konspiráció ellenére nem valami kibérelt magánházban, hanem egy több vendéget is fogadó szálláshelyen lazulnak. A férfi láthatólag kerüli a találkozást másokkal, főleg ha azok hollandok. Fegyveres őrök vigyáznak rá váltásban folyamatosan.

Korábbi liberális pártjából a török EU-tagság kérdése miatt lépett ki, ezután tette híres-hirhedt nyilatkozatát, hogy „nem a muszlimokat, hanem az iszlámot gyűlölöm”. A Koránt Hitler Mein Kampfjához hasonlította, fő célja pedig Hollandia iszlámtalanítása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik