Belföld

Álmos repül először

sólyom (sólyom)
sólyom (sólyom)

Augusztus 28-án indul a Sólyom Airways első gépe, de még nem tudni, hova.

22 célállomásra, köztük hat európai fővárosba fognak közlekedni Budapestről az új magyar légitársaság gépei, kezdetben hat. Az online jegyértékesítés hamarosan megkezdődik, akkor derül ki, pontosan hová, mikor lehet majd utazni – mondta el Vágó József, a Sólyom Hungarian Airways Kft. vezérigazgatója szerdán Budapesten.

Elmondta azt is, hogy 2013-ban 31, 2014-ben 51 célállomást terveznek, és 2017-re a világ 55 országában 96 útvonalon repülnek majd a Sólyom gépei.

Nincs benne állami pénz

A légitársaság finanszírozási keretét, pénzügyi hátterét ománi és arab emírségekbeli befektetők hosszú távon biztosítják. Vágó József hangsúlyozta, hogy a társaság finanszírozásában az állam nem vesz részt. A 3 millió forint tőkéjű kft. részvénytársasággá alakulása során még az idén 6-12 millió euró tőkeemelést hajtanak végre. Továbbra is többségi magyar magánszemélyek tulajdonában marad a cég, a külföldi befektető kisebbségi hányaddal rendelkezik majd.

A lízingcégeket és a magánbefektetőket azért nem nevezik meg, mert titoktartás vonatkozik rájuk, és a partnerek a későbbiekben kívánnak majd a nyilvánosság elé lépni.

Magyar cégnek magyar munkás

A légitársaság augusztus 1-jén közzéteszi hirdetését a  munkatársainak felvételére, beszállítók jelentkezésére.

Magyar munkaerővel kívánnak dolgozni, a cég, valamint a munkavállalók is Magyarországon fognak adózni. A dolgozók a magyar átlagfizetés feletti bérezésre számíthatnak, de ezért elvárásokat is támasztanak velük szemben – hangzott el a sajtótájékoztatón.

A munkahelyek száma – a flotta függvényében – az idén 700-1000, 2014-ben 1400-2000 fő lehet.

Az első neve Álmos

Több lízingcéggel is sikerült stratégiai megállapodást kötni. A már bérelt első 6 Boeing 737-500 típusú gép átvételét megkezdik, az első gép augusztus 18-án érkezik Budapestre. Ennek már megvan a magyar légügyi hatóság lajstromba vételi száma. A különböző hatósági engedélyek megszerzését május 31-én elindították, így reményeik szerint hamarosan minden engedéllyel rendelkezni fognak a repüléshez. A légitársaság flottája 2017-ig 20 regionális, 20 keskeny törzsű és 10 széles törzsű gépből fog állni.

Az első gépet Álmos vezérnek nevezték el.

 

Nehéz kiejteni, az tuti

Nemrég külföldi turistákat kértünk meg arra, ejtsék ki leendő új légitársaságunk nevét. Beletört a nyelvük.

Olvasói sztorik